50. Fejezet

Sziasztok!

Minden újra visszatér  a régi kerékvágásba! Ezen azt értem, hogy én frisselek a mai napon és előreláthatólag a következő kedden, amikor is engem ér a megtisztelő szerep: felrakhatom az utolsó előtti fejezetet! Hát igen... azt hiszem most már nem árulok el túl nagy titkot azzal, hogy a történetünk 53. fejezetes lesz...

Na de most ne ezen keseregjünk, vagy örüljünk, hanem nézzünk szembe a ténnyel: itt van az 50. FEJEZET!!!

Ebben a részben: Először is, Tia meghozza élete talán legfontosabb döntését, ami akár mindent meg is változtathat... Egy beszélgetés az éjszaka kellős közepén... Megismerhetjük Londont, és nem utolsó sorban kiderül, mi is az a "csodaszép" dolog! :)

Jó olvasást kíván: Ivett

50. Fejezet

- Rob én, nem megyek el New Yorkba! 

Egyértelműen megkönnyebbült a hallottak alapján. Már semmi jele nem volt az iménti bizonytalanságának és félelmének. Ez engem is nyugodtsággal töltött el.

- Én nagyon örülök, hogy nem mész el, ennek ellenére, tudom, hogy mindig is ez volt az álmod.

- Nem, most már Te vagy az álmom! Rob, szeretlek, és sosem akarlak elveszíteni!

- Biztos vagy ebben?

- Miért? Te nem vagy biztos az érzelmeimben?

- Dehogynem! Én csak azt szeretném, ha boldog lennél.

- Én akkor vagyok boldog, ha veled lehetek. Amúgy pedig, egy szóval sem mondtam, hogy lemondok a tanulásról. Mindössze a New yorki egyetemet utasítom vissza. - mosolyogtam.

- Szeretlek. - húzott az ölébe.

Sokáig feküdtünk egymás karjaiban, mikor észrevettem, hogy Rob egyenletesen veszi a levegőt. Óvatosan felültem, és rá kellett jönnöm, hogy Robert elaludt.

Nem volt szívem felébreszteni. Meglazítottam az övét, kigomboltam a farmerjét, majd nagyon lassan levettem a róla az ingjét. Végül betakartam és csak remélni tudtam, hogy kényelmesen fekszik.

Én egyáltalán nem voltam még álmos. Csendben összeszedtem az alváshoz szükséges dolgokat, majd a fürdőszoba keresésére indultam. Szerencsére egyből megtaláltam. Gyorsan letusoltam, majd felvettem a pizsamámnak kinevezett fehér pólót és egy lila nadrágot.

Nem mentem vissza a szobába. Magam sem tudom mit ütött belém, de céltudatosan a konyha felé vettem az irányt.

- Tia, Te sem tudsz aludni?

- Nem. - válaszoltam meglepetten. - De ahogy látom Te sem.

Clare megrázta a fejét, majd odahívott maga mellé.

- Ülj csak le. Kérsz egy kis tejet?

Bólintottam, mire Ő már le is rakott elém egy pohárral. 

- Köszönöm. - kortyoltam bele az italomba.

- Rob?

- Alszik… Legalábbis, mikor eljöttem még úgy csinált. - halványan elmosolyodtam.

- És Te?

- Én? Igazából fogalmam sincs. Egyszerűen, csak nem vagyok kellőképpen fáradt. - vontam meg a vállam.

- Értem. Hát, akkor talán beszélgethetnénk egy kicsit.

- Rendben.

- Tia! Szeretném, ha tudnád, én nagyon örülök annak, hogy a fiam ilyen remek lányt talált magának. Nagyon kedvellek és biztos vagyok benne, hogy jól kijövünk majd egymással. 

A szavai igazán meghatóak voltak.

- Köszönöm. És egyetértek, hogy jó lesz a kapcsolatunk! - öleltük meg egymást.

- Kérdezhetek… a balesetedről?

Ez egy kissé meglepett, de úgy gondoltam mostanra már eléggé összeszedtem magam, hogy beszélni tudjak a történtekről.

- Persze.

- A baleset körülményeiről és a hosszan tartó kómádról már értesültünk Roberttől. De mi történt utána? Rob semmit sem akart mondani. Sosem láttam, míg annyira összetörtnek, mint akkor.

- A kómából felébredve, nem emlékeztem semmire, az utóbbi egy évből. Még Robertre sem. Sajnos Ő szembesült ezzel a helyzettel először.

- Ó, ezt nem tudtam. De akkor, mikor tértek vissza az emlékeid?

- Csak négy nappal ezelőtt. Aznap kérte meg a kezem! Rob tényleg ennyire összetört? - kérdeztem.

- Igazából, csak néhányszor beszéltünk telefonon, de mindig nagyon szűkszavúan válaszolgatott. Rólad pedig egyáltalán nem beszélt. Őszintén aggódtunk érte… Aztán tegnap felhívott és olyan volt, mintha kicserélték volna: éreztem a hangjában az örömöt és a boldogságot. Teljesen megváltoztattad, de csakis jó irányba.

Biztosra vettem, hogy Clare tökéletesen látja a kettőnk kapcsolatát. Hálás voltam Neki, amiért ennyire kedvel engem és mérhetetlenül örültem, hogy ennek a családnak lehetek a tagja.  

Éjfél körül mindketten elvonultunk a szobánkba.

Jót tett ez a beszélgetés. Teljes magabiztossággal hajtottam álomra a fejem…

Reggel, - nehezen ugyan - de engedtem Robert unszolásának és összeszedtem magam. Míg Ő megfürdött, addig én felöltöztem és egy egyszerű copfba fogtam a hajam. Mikor mindketten elkészültünk, együtt mentünk le a földszintre.

- Jó reggelt! - köszöntünk a konyhába érve.

- Nektek is. - üdvözölt Richard.

- Sziasztok. Gyertek reggelizni. - mutatott az asztal irányába, Clare.

- Mi terveztek mára? - fordult felénk Rob apukája.

- Úgy gondoltam, mivel Tia még nem járt Londonban, megmutatnám Neki a várost. Mit szólsz? - nézett rám végül.

- Jól hangzik! - helyeseltem, két falat közt.

- Nézelődhetnénk is egy kicsit. Bő egy hónap és itt az esküvő. Ideje lenne belevágni az előkészületekbe.

Ezen csak mosolyogtam. Tulajdonképpen Rob választotta ezt a közeli időpontot, de én egyáltalán nem bántam. Minél előbb hozzá akartam kötni az életem!

Ekkor döbbentem rá, mennyi elintéznivalónk lesz ebben az egy hónapban. Beszélnem kell Katevel és Daniellel, Ők még semmiről sem tudnak. Aztán tényleg el kell kezdenünk a szervezést, nehogy kicsússzunk az időből. Bár tudtam, hogy Ashleyre mindenben számíthatok.

A reggeli után, egyből elindultunk a városnéző körutunkra.

Rob célirányosan London legnagyobb bevásárló negyede és központja felé vette az irányt. A West Endbe.

A taxi a Hyde Park előtt állt meg, és én nagyon kíváncsian pattantam ki az autóból. Csak úgy faltam a szemmel a látvány. Csodálatos idő volt. A nap nem sütött túl erősen, mégis szokatlanul meleg volt Londonban. De egyáltalán nem bántam, mert ez a gyönyörű nap a kedvemen is meglátszott. Elképesztően boldog voltam és tudtam, hogy senki nem ronthatja el a mai napom!

Órákat töltöttünk el a parkban, miközben hallgattam Rob egy-két gyerekkori történetét…

Minden annyira szép volt. A fák lombját enyhén mozgatta a lágy szellő. A zöld pázsit csak úgy ragyogott a napsütésben.

Végül egy hosszú séta után az Oxford Streeten kötöttünk ki, ami London leghíresebb bevásárló utcája. Kézen fogva szemléltük, a szebbnél szebb üzleteket.

- Rob! Hol tartjuk az esküvőnket? - bukott ki belőlem.

- Természetesen Vancouverben. Hiszen mindketten ott élünk. Azt hittem ez nem is kérdéses!

- Nem is, csak megkérdeztem. Amint hazaértünk, elkezdjük az előkészületeket. Te jó ég, mennyi dolgunk lesz! Meghívó, helyszín, ruha, torta…

- Nyugalom! Minden tökéletes lesz! Elmegyünk egy esküvőszervező céghez, akik majd mindent elintéznek.

Egy hirtelen mozdulattal magához rántott, majd az ajkait az enyémekhez szorította és lágyan megcsókolt. Minden izgalom, kétség eltűnt belőlem. Bíztam Robertben, és pontosan tudtam, hogy együtt mindent át fogunk hidalni. De ez a gyönyörű pillanat nagyon hamar véget ért... Értetlenül néztem fel Robertre, ám az Ő tekintete egészen másra fókuszált. Megfordultam a karjai közt és én is rögtön észrevettem mi kötötte le a figyelmét.

- Ez… ez csodaszép! - sóhajtottam.

- Egyetértek. Felpróbálod?

- Komolyan? - kérdeztem, még mindig a kirakatot bámulva.

- Persze! Gyere. - húzott a szalon felé.

- Jó napot! Segíthetek? - érdeklődött kedvesen az eladó.

- Hello. Azt szeretném felpróbálni. - mutattam a kiszemelt ruha felé.

- Rendben. Egy pillanat.

Egy gyönyörű nő nézett vissza rám a tükörből. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek. A fehér anyag, tökéletesen simult a testemre. Semmivel össze nem hasonlítható érzés volt viselni.  Ennél szebbet nem is kívánhattam volna! Magabiztosan léptem ki a függöny mögül, Robert elé.

Egy végtelennek tűnő percig csak méregetett, de láttam a szemében a csillogást.

- Tökéletes! - mondta elragadtatottan.

Az ajkaim széles mosolyra húzódtak. Rob közelebb lépett, majd megcsókolt.

Ám amint felszállt az agyamról a "lila köd", rájöttem, hogy ez a ruha - bármennyire is szeretném - nem lehet az enyém. Az arcomról pillanatok alatt letörlődött a vigyor.

- Most mi a baj?

- Tudod, most Londonban vagyunk. Viszont a mi esküvőnk Vancouverben lesz. Nem kölcsönözhetünk, ilyen hosszú időre és távolságra sem.

- Miből gondoltad, hogy kölcsönözni fogjuk? Tia! Ez életünk legfontosabb napja. Azt akarom, hogy minden a lehető legjobb legyen!

Bólintottam, ezzel jelezve, hogy én is ezt szeretném.

- Tehát, akkor ezt meg is beszéltük. Nem szeretném, ha a mennyasszonyom, egy kölcsönzött ruhában mondaná ki a "boldogító igent"!

- De, ez nagyon drága! - próbáltam ellenkezni, de semmi értelmét nem láttam.

Rob hajthatatlan volt, így aztán belementem, hogy megvegye nekem a mennyasszonyi ruhámat.

Oxford Street:

Hyde Park:

West End:

Tia menyasszonyi ruhája: