49. Fejezet

Sziasztok!

Újra itt... el se tudjátok képzelni, mennyire jó érzés! ;)
Már nagyon hiányzott a blogolás, úgyhogy minél előbb válaszolni fogok a kommentjeitekre és a chat-ben mindig jelzem, hol tartok éppen!

Na de most elsősorban a történetről kell, hogy mondjak pár szót...
Tia végül igent mondott az utazásra, tehát: írány London! Azon belül is egy kis családi ház! Vajon, hogy fogadja a Pattinson család fiúk menyasszony-jelöltjét?
Tia pedig nagy választás előtt áll! Miként alakul kettejük jövője??? Minden egyetlen döntésen múlik!

Kellemes időtöltést kívánok, minden olvasónknak! :)

u.i.: Lehet, hogy még egy kicsit korán van (a szokott időhöz képest), de ez talán egy emberibb időpont! Ugye, Csillu?? :P


49. Fejezet

Az egész út során egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz. Teljesen lefoglalt a jövőm kérdése. Idáig pontosan tudtam, hogy mit akarok kezdeni az életemmel… De most, hogy van választási lehetőségem, minden átrendeződött bennem. Azt akartam, hogy Robert mindig a közelemben legyen, ám mostantól a továbbtanulásom sem volt másodlagos szempont. Nem tudtam dönteni.
Robertnek nem mondtam semmit a levélről, bár fogalmam sem volt, miért hallgatok róla. Úgy éreztem, ezt a döntést egyedül nekem kell meghoznom és nem szeretném, ha ebben bárki is befolyásolna.
Arra eszméltem fel, hogy a gép a leszálláshoz készülődik.
Egy órán belül, már Rob szüleinek háza előtt parkoltunk le. Míg Robert kifizette a taxit, és kipakolta a csomagjainkat, én addig alaposan megnéztem az épületet.
Egy kis előkert mögött állt a hatalmas családi ház. Egyszerűen tökéletes volt. El tudtam képzelni, hogy Rob itt nőtt fel.
Éreztem, ahogy megfogja a kezem, ám én semmi másra nem tudtam koncentrálni, mint a gyomromban lévő görcsös érzésre. Be kell látnom, hogy igenis félek. És úgy látszik, ez ellen semmit sem tehetek.
Csak akkor vettem észre, hogy már a házban vagyunk, mikor Clare előttem termett és egy határozott mozdulattal magához ölelt.
- Olyan jó, hogy végre itt vagytok. - mondta, még mindig szorosan tartva.
- Mi is nagyon örülünk! - helyeseltem.
- Szia, Anyu! - következett most Rob az üdvözlésben.
- Hogy utaztatok? Esetleg szeretnétek valamit enni? A lányok fent vannak az emeleten. Szólok nekik! - hadarta Clare.
- Hé, egy kicsit lassíts! Rendben? Bőven lesz időnk mindenre.
- Igazad van. Csak annyira izgatott vagyok. Régen jártál nálunk, és Tiát sem láttuk egy jó ideje.
Én csak mosolyogtam. Már semmi nyoma nem volt az idegességemnek.
Clare megmutatta a szobánkat, majd magunkra hagyott minket, hogy nyugodtan kicsomagolhassunk. Õ addig készít nekünk valami ennivalót.
Míg a ruháinkat rendezgettem, alaposan átgondoltam - újra - az egyetem nyújtotta lehetőséget. Végre elhatároztam magam és úgy éreztem, Robnak is joga van tudni a döntésemet. Mikor végeztem, leültem az ágyra, Roberttel szemben.
- Minden oké?
- Persze. - mosolyogtam bíztatóan. - De van itt valami…
- Rooob!!!
Egy hangos visítás szakított félbe, majd pár pillanat múlva az ajtó kivágódott és egy szőke hajú lány rohant be a szobába. Aztán követte Őt, a testvére, ám õ sokkalta nyugodtabban érkezett meg.
Mindketten agyon ölelgették Robertet. Én csak nevettem az egészen. Olyan jó volt látni ezt a három testvért, így, együtt.
Boldog voltam, hogy egy ilyen harmonikus és szeretetteljes családba kerültem.
A lányokkal túlestünk a formaságokon. Megtudtam, hogy a fiatalabbik - aki elsőként jött a szobába - Elizabeth, de mindenki csak Lizzynek becézi. Az idősebbik, pedig Victoria.
Így elsőre nagyon szimpatikusnak tűntek és egyáltalán nem bántam Lizzy elképesztő kíváncsiságát. Mindent tudni akart, ami köztem és Rob között van. Victoria és Lizzy érdeklődése, már-már azt éreztette velem: Ők sosem gondolták volna, hogy a testvérüknek egyszer majd komoly kapcsolata lehet.
Annyi kérdésük volt, majdnem egy órát vett igénybe az ebédem elfogyasztása. De semmi kifogásom nem volt a dolog ellen. Örültem, hogy ilyen jól elbeszélgetünk. Néha Clare is bekapcsolódott, egy-egy fontosabb vagy számára érdekesnek tűnő kérdésnél.
- És miért látogattatok meg minket? - érkezett egy újabb, most éppen Victől. - Ne értsetek félre, ezzel nem azt mondom, hogy nem örülök Nektek. De biztos nem ok nélkül jöttetek. Igazam van?
Nem tudtam mit válaszolhatnék. Ha most kinyitom a szám, biztos, hogy elszólom magam. Úgyhogy inkább vártam, hogy Rob kezdjen beszélni.
- Igen, igazad van. Tiával nem véletlenül látogattunk meg titeket! De szeretném, ha apa is itt lenne, szóval, addig nem mondunk semmit!
Lizzy arca felderült és sokat sejtetően mosolygott ránk. Mikor rájöttem, milyen gondolatok járhatnak a fejében, megpróbáltam lassan és lehetőleg észrevétlenül ökölbe szorítani a bal kezem…
Hosszasan beszélgettünk, - a lányok szinte kifogyhatatlanok voltak a kérdésekből - mikor Richard is megérkezett.
Most már jelen volt az egész Pattinson család, így semmi okát nem láttuk a további titkolózásnak.
- Tehát. - kezdte Rob. - Azért vagyunk most itt, hogy bejelentsük Nektek az eljegyzésünket.
Teljes csend telepedett a nappalira. Mindenki a másiktól várt valamilyen reakcióra. Ahogy teltek a percek, én úgy lettem egyre idegesebb.
- Waóó! De hiszen ez nagyszerű! - ugrott a nyakamba Lizzy, igen váratlanul. - Muti, muti, muti! - kapott a bal kezem után, hogy szemügyre vehesse a gyűrűmet.
Tisztára, mint Ashley. Mindketten pontosan ilyen életvidámak és kíváncsi a természetük. Akaratlanul is megmosolyogtam ezeket a gondolatokat.
- Ez… ez gyönyörű! Rob! - mondta elismerően, még mindig az ékszert vizslatva.
A hangulat egy kissé feloldódott és mindenki őszinte örömmel gratulált nekünk.
Gondoltam, hogy Lizzynek ez a helyzet még több kérdésre ad okot. De, hogy ennyire! Folyamatosan bombázott minket a különös kérdéseivel és ötleteivel. Mi pedig alig győztünk válaszolni, mindegyikre.
- Tudjátok már az időpontot?
Ezen eltöprengtem… Pontosan ugyanezt akartam én is megtudni, tegnap Roberttől, csak a telefon félbeszakított.
Ránéztem Robertre, aki hasonlóan meglepett képet vágott, mint én. Látszott rajta, hogy nagyon elgondolkozott:
"Akkor pillantottam meg Őt először. Teljesen egyedül volt. Az arca fájdalmat és zavarodottságot tükrözött. A haja a barna legkülönfélébb árnyalataiban, göndör fürtökben omlott a vállára. A szeme gyönyörű mogyoróbarna.
Nem tudom, mi ütött belém, de erős késztetést éreztem, hogy odamenjek hozzá…"
- Október 4-e. - vágta rá Robert, a kínzó hallgatása után.
- 4-e? - néztem rá kíváncsian.
- Igen, Tia! Nem mond Neked semmit ez a dátum? - fordult felém teljes testével.
Kutattam az emlékeim között és akkor hirtelen bevillant. Rájöttem, miért választotta Rob ezt a napot és nekem egyáltalán nem volt ellenemre.
- De, tudom! - mosolyogtam. - Tökéletes lesz! Szeretlek. - bújtam hozzá közelebb.
- Valaki esetleg beavatna minket is? - kérdezte türelmetlenül Lizzy.
- Október 4-én találkoztunk legelőször. - mondtam, még mindig meghatottan.
- Rob! Én rád se ismerek! Mikor lettél Te ilyen romantikus? - nevetett Victoria.
Az egész délután remek hangulatban telt. Együtt megvacsoráztunk, aztán Lizzy és Vic hazamentek, majd Rob és én is elvonultunk a szobánkba.
- Teljesen lefárasztottak a nővéreid! - dőltem végig az ágyon.
- Igazad van. Már alig vártam, hogy kettesben lehessünk. - feküdt le mellém.
- Rob! Valamiről beszélnünk kell! - ültem fel, hogy a szembe kerüljek Vele.
- Ez komolyan hangzik. De ugye nem bánod az esküvő időpontját. Úgy gondoltam, köthetnénk valamihez, ami számunkra fontos.
- Nem, egyáltalán nem erről van szó! Nekem tetszik az a nap… - adtam egy puszit a homlokára, majd egy nagy levegőt véve, belekezdtem: - Arról van szó, hogy kaptam egy levelet az egyetemről. Tisztában vagyok vele, hogy tudsz róla, viszont arról nem, hogy mi áll benne pontosan. Felvettek. Ám nekem máig, fogalmam sem volt, mit válasszak. De most elhatároztam magam és jogod van tudni, hogy miként döntöttem.
Robert teljesen rám figyelt. Nem szakított félbe, megvárta, míg befejezem a mondanivalóm. Az arca fájdalmat sugárzott. Látszott, hogy fogalma sincs, mit akarok mondani...