13. Fejezet

Sziasztok!
Nem szeretnék sokat írni, de egy pár infót mindenképpen meg kell említeni ezzel a fejezettel kapcsolatban.
Szóval, ez a feji, talán még a többinél is rövidebre sikerült... De nem kell elkeseredni, mert pénteken felkerül a 14. fejezet! :)
A másik, hogy ehhez most mellékelünk egy zongoradarabot, amit nagyon örülnék, ha meg is hallgatnátok! Higgyétek el fontos szerepet kap... Megtaláljátok a zenelejátszóban --> Rob zongorajátéka. Vagy hallgassátok meg itt:




13. Fejezet

Sokszor elbóbiskoltam, és nagy valószínűséggel el is aludtam. Mire felébredtem már a magasban repültünk Vancouver felé, bár fogalmam sem volt, hol járunk.
- Szia. – simogatta meg Rob az arcomat.
- Szia. Merre vagyunk?
- Nem túl messze Los Angelestől. Csak egy tíz perce szálltunk föl.
- Ezek szerint, egy órát aludtam. – vontam le a következtetést.
- Nem egészen… Tudod egyre nagyobb lett a vihar, így csak hat óra körül indultunk el. Tehát kilencnél előbb nemigen leszünk otthon.
- Na, remek… Anyuék most már biztos, hogy kinyírnak!
- Igen?! És miért is? – nézett rám kíváncsian.
- Hát először is, mert lekéstük a gépet, azt sem tudják, hol vagyunk… - elővettem a telefonom. – És még le is vagyok merülve. – vázoltam fel a helyzetet.
- Nem kell aggódnod. Épp az előbb beszéltem velük. Minden rendben.
- Rob, te egy angyal vagy! – csókoltam meg mohón.
Még beszélgettünk egy darabig. Kifaggattam mit csinált, amíg én az igazak álmát aludtam. Aztán újra elszundítottam. Próbáltam küzdeni ellene, nem túl sok sikerrel. De azért lehet, hogy mégsem volt olyan hiábavaló. Átgondoltam ezt a Robbal való együttlétet… most már nagyon is akartam. Az előbbi csókunknál nagyon követelődző voltam, és szerintem ezt ő is észrevette. Csak fogalmam sem volt, hogy hozzam szóba a dolgot.
- Megérkeztünk. – kaptam egy puszit az arcomra. – Gyere, menjünk!
Fogtunk egy taxit, majd Rob bemondta a saját címét, Én egy kissé értetlenül bámultam rá.
- Gondoltam kényelmesebb lenne, ha én vinnélek haza a kocsimmal, vagy…
- Igen? – vágtam a szavába.
- Vagy esetleg nálam aludhatnál. – nézett rám angyalian.
- Igen! – kapva kaptam a felkínálkozó lehetőségre. Még egy alkalmat nem szalaszthatok el.
Mire megérkeztünk, már tíz óra is elmúlt, de egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak.
Most először jártam Robert lakásában, és meg kell, mondjam pazar látványt nyújtott. Igazi, modern legénylakás.
Egy picike előszobába léptünk be. A falon tükör és egy fogas. Felakasztottuk a kabátjainkat és én már a következő szoba felé vettem az irányt, a nappaliba. A fal fehér, ám minden más fekete színben pompázott. Ahogy alaposan körülnéztem, a sarokban lévő fekete zongorára tévedt a tekintetem. Ekkor Rob mellém lépett, és én felé fordultam.
- Játssz nekem! Kérlek! – néztem rá, nagy szempilla rebegtetés közepette.
Megfogta a kezem és maga után húzott. Mindketten leültünk a zongorához.
Egy számomra ismeretlen dallam csendült fel. Varázslatos volt, végig áhítattal hallgattam.
- Rob, ez gyönyörű.
- Örülök, hogy tetszik. Neked írtam. – mondta, miközben a pillantásomat kereste.
- Köszönöm… - súgtam elcsukló hangon, nagyon meghatott ezzel.
Megcsókolt. Én ugyanolyan hevesen és követelőzően csókoltam vissza. Azt kívántam, bárcsak sose lenne vége ennek a pillanatnak. Hosszú percekig vívtunk az érzelmeinkkel, aztán már nem bírtam tovább… Elkezdtem kigombolni az ingjét.
A kezem után kapott, véget vetve ezzel forró csókunknak és a szemembe nézett.
- Gyere, mutatok valamit. – kacsintott.
Na, remek! –fakadtam ki, persze csak magamban. – Pont most, lehet, hogy ő mégsem akarja. Annyira elgondolkoztam, hogy ki is ment a fejemből, mit is kért tőlem az imént. „Gyere.” Mégsem mozdultam meg.
Biztos megelégelte a várakozást, mert az ölébe kapott és a lépcső felé vette az irányt. Fogalmam sem volt mit akar mutatni, de mikor beléptünk a hálószobájába minden világos lett.
- Itt sokkal kényelmesebb – suttogta, miközben apró csókokat lehelt az ajkamra, és lefektettet az ágyra. Majd fölém hajolt, én pedig ugyanott folytattam, ahol az előbb abbahagytam: teljesen kigomboltam a rajta lévő inget. Hogy megkönnyítse a dolgomat, kibújt belőle és ezzel együtt az én pólómtól is megszabadult. Lassan, a nyakamtól felfelé haladt és végül a számra kaptam szenvedélyes csókokat. Eközben az ujjai a derekamon időztek, majd lejjebb csúszva a nadrágom gombjánál tétovázott. Ebben a gyenge pillanatban felülkerekedtem rajta és egy hirtelen mozdulattal kicsatoltam az övét. Aztán a nadrágja következett volna, ha hirtelen nem torpan meg, melynek hatására én is lefagytam. Kissé eltolt magától. Én értetlenül meredtem rá. Kérdezni akart valamit, de nem hagytam: nyomatékosan megcsókoltam, ezzel jelezve, hogy semmi kétségem sincs. Valószínűleg sikeres volt a bizonyítási kísérletem. Ezek után már nem volt megállás. Hamar lekerült rólunk a maradék ruha is, és én teljesen Robertre bíztam magam…
Nagyon gyengéd volt hozzám. Csodálatos éjszakát töltöttünk együtt.

Egész jól aludtam, bár nem túl sokáig. A szobában egy folyamatosan kattogó órára lettem figyelmes. Sötét volt, így nem tudtam megállapítani mennyi lehet az idő. Rob édesen aludt mellettem, én viszont már teljesen ébernek éreztem magam, úgyhogy inkább nem kockáztattam meg, hogy véletlenül felébresszem.
Óvatosan kikászálódtam az ágyból, aztán gyorsan összekapkodtam a szanaszét heverő ruháimat és halkan kilopóztam a szobából.
Pár perc bolyongás után végre megtaláltam a fürdőszobát. Megfürödtem és felöltöztem, majd visszamentem a hálóba, megnézni mi a helyzet. Semmi sem változott. Ugyanolyan mélyen aludt, mint amikor itt hagytam. Aztán lementem a földszintre. Emlékeimben úgy rémlett, hogy a telefonom a kabátom zsebében maradt… és nem is tévedtem. Megpróbáltam bekapcsolni, de ekkor jutott eszembe, hogy még tegnap lemerült. Kimentem a konyhába és hirtelen ötlettől vezérelve, úgy döntöttem reggelivel lepem meg Robertet, bár még mindig fogalmam sincs hány óra lehet.
Készítettem pár szendvicset – a hűtőben talált alapanyagokból J - és főztem kávét, majd minden egy tálcára raktam, és elhelyeztem a konyhaasztalon. Ekkor megakadt a szemem az ott heverő telefonon, és kocsi kulcson. Rögtön megvolt a tervem.
Megnézetem az idő, majd papírt és tollat kerítettem, hogy írhassak Robnak:
„ Sajnálom, de muszáj volt haza mennem még suli előtt.
Jó étvágyat a reggelidhez! Délután hívlak…
Szeretlek!
Tia
Ja, és elvittem a Volvót! :) ”

A tálcára tettem a levelet, a reggelije mellé.
Az előszobában felvettem a csizmám és a kabátom, megfogtam a táskám, majd bezártam magam mögött az ajtót. Kint nagyon hideg volt. Gyorsan kinyitottam a garázst, és ahogy beültem a kocsiba, egyből feltekertem a fűtést.
Elindultam, és elég hamar haza is értem. Már nagyon otthonosan mozgok Vancouverben.
A házban sötét volt, valószínűleg anyuék is alszanak még. Felmentem a szobámba és összekészítettem az iskolai dolgaimat. Megkerestem a telefontöltőmet és a konyhában dugtam be a konvektorba, nehogy itthon felejtsem.
- Jó reggelt! – köszönt rám anyu, nekem pedig majd kiugrott a szívem a helyéről. – Hát te, ilyen korán?
- Ööö… szia. Szóval, én… reggelit csinálok. – jobb nem jutott eszembe és végül is részben igaz volt. A konyhapult mögött álltam és épp a tízóraimat csomagoltam.
- Nem így értetem, szívem. Úgy volt, hogy Robertnél alszol, igazam van?
- Igen, igazad van, csak muszáj volt még suli előtt hazajönnöm a cuccaimért.
- Értem… megtennéd, hogy főzöl egy kávét?
- Persze. – Nagyon reméltem, hogy nem faggatózik tovább. Nem igen tudom, mit is mondhatnék, a tegnapi éjszakámról.
- És Robert? Azt hittem bejön.
- Ó, hát tudod, ő még alszik. – húzódott mosolyra a szám.
- Akkor taxival jöttél?
- Dehogy is! Elhoztam a kocsiját! – kacagtam fel.
Nem szólt semmit, csak ő is velem nevetett.
- Délutánig nem is adom neki vissza! – jelentettem ki, önelégülten.
- És ő, mivel fog közlekedni?
- Szerintem megoldja… emiatt nem aggódom!
Reggeli közben apu is megjelent. Csodálkozott, hogy itthon talál, aztán ő is kérdezősködni kezdett:
- Na és, hogy tetszett a film? – ez kész, mindenki ezzel jön… sürgősen meg kell néznem. Azt hiszem Kate-t simán rá tudom venni.
- Nagyon jó volt! – lelkesedtem. – Anyu, neked? – tereltem el a szót magamról.
- Hát, igaz hogy én nem rajongok ezekért a misztikus filmekért, de ez teljesen más volt! Sokkal jobb, mint amire számítottam. – mosolygott.
Ám a kíváncsiságuk, sehogy nem akart lankadni… közeledtünk a kínos témához és én kezdtem magam feszélyezve érezni. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom.
Bárki is az, megmentette az életemet...





Rob kocsija ( : Volvo C30 : )