12. Fejezet

Végre kigyúltak a fények, ezzel jelezve a film végét… Míg a stáblista lement, a termet hatalmas tapsvihar töltötte be. Lassan mindenki a kijárat felé indult, már csak mi maradtunk a teremben. Egyikünk sem szólalt meg, és én ezen kezdtem felhúzni magam:
- Ash, figyi… én tényleg nagyon sajnálom. – fordultam felé.
- Igen, tudom… Tia, én, csupán csak féltelek. De, tudod mit, lehet, hogy egy kicsit túlreagáltam ezt az egészet… Úgyhogy bocsi.
A szavai nagyon meghatottak… ez kedves volt tőle.
- Köszönöm. – borultam a nyakába.
- Ashley! Ideje lenne indulnunk, még a végén lemaradunk egy jó kis buliról. - szólt közbe Nikki.
- Jól van, menjünk. – álltunk föl egyszerre.
Az épület előtt álló limuzin már csak ránk várt. Kicsit felszabadultabban ültem le Rob mellé, ám rögtön minden szempár ránk szegeződött, így semmi esélyt nem láttam rá, hogy beszélni tudjunk a történtekről.
Lassan megérkeztünk a klubba… aminek a nevéről fogalmam sincs, teljesen el voltam merülve saját gondolataimba. Még ahhoz is pár perc kellett, hogy rájöjjek, hogy került mellém Kellan, mikor az előbb még Rob kezét fogtam.
Egy külön nekünk foglalt asztalnál ültünk le. Egy kicsit már nyugodtabb voltam, és végre körülnéztem: igazán hangulatos pub volt. A vörös és fekete színek domináltak, a zene nem túl hangos, bár ha valaki beszélgetni szeretne, biztos, hogy jóval hangosabban kellene megszólalnia.
Nikki és Ash közrefogtak… nem volt esélyem a „menekülésre”. Robertről viszont még mindig csak halvány emlékeim voltak, azt hiszem lányok hada támadt rá… és én otthagytam. Újra bűntudat kezdett úrrá lenni rajtam.
- Mit hozzak inni? – zavarta meg Jackson a gondolatmenetemet.
- Valami erőset… - vágtam rá azonnal.
Két perc sem telt bele és már a második pohár whiskyt fogyasztottam el… Jackson látta, hogy eléggé ki vagyok, és ez segít, így beszerzett nekem egy egész üveggel. Már épp a következőt töltöttem, mikor valaki megragadta a karomat.
- Szerintem ez nem túl jó ötlet. – mondta, és kivette a kezemből a poharat.
- Ma egész nap csak rossz döntéseket hozok, ez már nem oszt, nem szoroz.
- Kicsim, ne csináld! Gyere, menjünk táncolni! – húzott magával Robert.
Lementünk a táncparkettre, de igazából semmi hangulatom nem volt ehhez. Először egy gyors számba kapcsolódtunk bele, elég hamar vége lett, aminek én igazán örültem. Aztán egy lassú, romantikus szám következett. Rob közelebb húzott magához, én pedig a nyaka köré fontam a karjaim. Remek érzés volt, kezdtem újra megnyugodni… egyszerűen boldog voltam. Sajnos nem tartott hosszú ideig, mert Kellan közénk lépett, ezzel jelezve, hogy felkér táncolni. Megfogta a derekamat, én pedig a vállára tettem a kezem. Nagyon szeretem Kellant, de ez azért mégis rosszul esett… végre kezdtem magam jobban érezni. Vagy csak én hittem ezt… hirtelen mintha megfordult volna velem a világ. Hányingerem volt, és szédülni kezdtem. Kiszabadultam a derekamat körülkulcsoló karok szorításából, és gyors léptekkel a mosdó felé indultam.
- Tia, baj van? – jött utánam, valószínűleg fogalma sem volt mi történhetett.
Megráztam a fejem. Mindössze ennyire voltam képes. Megérkeztem a lánymosdó ajtajához, visszanéztem Kellanra megnyugtatásképp, aztán egyből a WC fölé térdeltem.
- Nem bírom a piát. – vallottam be a tükörben álló Tiának. Újra megmostam az arcom.
- Minden rendben? – szólalt meg a legédesebb hang a világon.
- Hát te… mit keresel itt? – tettem fel a kérdést, nem törődve azzal, hogy választ adjak neki.
- Nem bírtam tovább, nagyon izgultam érted… Kellan mindenféléről zagyvált össze-vissza.
- Jól van, most már jól vagyok. De nagyon értékelném, ha esetleg hazamehetnénk. – néztem rá angyalian.
- Sajnálom, de még nem lehet. Ha szeretnél, akkor menj vissza a szüleiddel a szállodába. Amint tudok, megyek én is, ígérem!
- Na azt már nem! Akkor inkább itt maradok.
- Ahogy szeretnéd. Viszont innen menjünk ki, mielőtt még meglincselnek. – mosolygott.
Visszamentünk az asztalunkhoz. Anyuék épp akkor búcsúzkodtak a többiektől. Elköszöntünk tőlük, aztán helyet foglaltunk.
- Robert, gyere táncolni! – jött oda Nikki
- Kérlek… egy kicsit maradj még. – suttogtam a fülébe.
- Kicsit később, jó? – nézett Nikkire.
- De megígérted!
- Tudom, nem azt mondom, hogy nem, hanem majd később.
- Szavadon foglak! – jegyezte meg, majd elindult Taylorhoz, a következő kiszemeltjéhez.
- Köszönöm! – bújtam oda hozzá.
- Mit? – kérdezte értetlenül.
- Azt, hogy vagy nekem. De menj csak, táncolj, ha már megígérted! – mondtam némi habozás után.
- Biztos?
- Persze. – mielőtt elment, adtam neki egy csókot.
Kezdtem jobban érezni magam. Háborgó gyomorom is már teljesen lenyugodott, és a bűntudat is kevésbé gyötört. Körbenéztem, ki merre van. Sokan táncoltak, és az asztalunknál beszélgettek. Inkább kívülről szemlélődtem, mindenki remekül érezte magát. Már-már ott tartottam, hogy én is megyek és táncolok egy kicsit, de aztán valaki odajött, és lehuppant mellém.
- Hello. – köszönt hanyagul.
- Szia. – mondtam, ám mikor felnéztem megdöbbentem. Kristen ült mellettem.
- Na, hogy tetszett a film?
- Egész jó volt…
- Jól játszottunk Roberttel?
- Aha – feleltem kurtán.
- Nekem a kedvenc részem az volt, amikor Bella szobájában csókolóztak. – közölte velem.
- Ja, az jó volt. – nesze nekem bűntudat… erre az egy részre emlékeztem, még a forgatásokról.
- Valami baj van? – kérdezte megértően.
- Nem, semmi…
- Csak nem féltékeny vagy? – a hangja most már inkább gúnyos volt.
- Kire?
- Hát rám. – felelte, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- Rád? Ugyan miért lennék?
- Hát tudod, én is megbíztam benne, és tessék… - mutatott felém.
- Ezzel most mit akarsz?
- Nem mondta el, ugye?
- Mégis mit?
- Hogy miattad szakítottunk. Miután megismert téged, dobott engem.
- Én ezt nem így hallottam, mikor én ideköltöztem, ti már rég nem voltatok együtt.
- Ez hülyeség! – fakadt ki.
- Állítsd le magad! Különben sem értem mi a bajod velem.
- Apuci kicsi lánya kiakadt…
- Szóval ez zavar? Hogy apu színész, és, hogy általa ismerlek titeket.
- Nem. Hanem, hogy elvetted a barátomat.
- Még hogy én elvettem? Te nem vagy normális. De tudod mit, nem is érdekelsz. Na szia!
Fogtam magam, és kiviharzottam a klub elé, friss levegőre volt szükségem, hogy lenyugodjak, s tisztán lássak mindent. Az kizárt, hogy Robert hazudjon, ezt az egészet már nagyon régen mesélte nekem, amikor még Tom miatt emésztettem magam… különben is, biztos, hogy Kristenben is van már pár lökettel, hülyeségeket beszélt.
Leültem egy padra a klub előtt és a mai viselkedésemen gondolkodtam… hogy változhatott meg ez az egész egy délután leforgása alatt? Kezdve onnantól, hogy kiszálltunk a limuzinból. Ez lenne a jövő…
Gyorsan le is zártam magamban ezeket a gondolatokat, majd tiszta fejjel végig gondolom a mai napot. Már épp felálltam, hogy visszamenjek megkeresni Robertet, mikor megfordultam ő ott állt előttem.
- Mehetünk? – a kérdés hallatára megkönnyebbültem.
- Persze.
Fogtunk egy taxit, és elindultunk haza. Robert mellkasára hajtottam a fejemet. Annyival könnyebb, és egyszerűbb volt minden, ha a közelemben tudhattam. Mégis úgy éreztem, hogy Kristennek most jobb. Na nem azért, mert nincs mellette Rob, megőrülnék, ha elhagyna. Hanem, mert ma jól tudta érezni magát, nem úgy, mint én. Ezt hangosan persze nem mondtam ki, nem akartam megbántani vele Robertet, hiszen ez az ő napja volt, nem az enyém… már majdnem elaludtam, mikor a kocsi megállt.
Mire visszaértünk a hotel szobába, én már hulla fáradt voltam. Ledőltem az ágyra, és szívem szerint már álomba is szenderültem volna, ha Rob nem akaratoskodik annyit!
- Tia! Legalább öltözz át, kérlek! – húzott fel az ágyról.
- Rendben. – mondtam kelletlenül. – Holnap mikor indul a gépünk?
- Délelőtt tízkor…
Erőt vettem magamon, átvettem a hálóruhám és elvégeztem a fürdőszobai teendőimet. Aztán visszadőltem az ágyra, és már aludtam is. Fogalmam sem volt, hogy Rob mikor feküdhetett le, én addigra már teljesen átadtam magam az öntudatlanságnak.
Mikor reggel felébredtem, Robert nem volt mellettem. Felültem, és egyből a telefonom után nyúltam.
- Uram Isten! Elaludtam… már dél van?! – bukott ki belőlem.
- Szia! – köszönt Rob, miközben leült az ágy szélére.
- Jaj… én annyira sajnálom!
- Semmi baj, már átírattam a jegyünket. Délután négykor indulunk vissza Vancouverbe. – közölte teljes nyugodtsággal.
- Te nem is haragszol rám?! – kérdeztem meglepetten.
- Tia, hogy tudnék haragudni a világ legcsodálatosabb nőjére, aki ráadásul az én barátnőm. – közelebb húzott magához, és megcsókolt. – Mondtam már, hogy semmi baj! Megoldottam – húzódott széles mosolyra a szája.
- Köszönöm. – suttogtam.
Minden kételyem elszállt. Elképesztően boldog voltam, és nagyon szerencsésnek éreztem magam.
- Rob… mennyit ittam tegnap? –váltottam hirtelen témát.
- Hát… nem túl sokat, viszont az tény, hogy neked még az a kevés is megártott…
- Tudom – hajtottam le a fejem. Igazából nagyon is szégyelltem magam. – Nem is szoktam inni, csak most… nem tudom, mit mondhatnék.
Gyengéden az ajkamra tett az ujját, így jelezve, hogy ne magyarázkodjak tovább. A maradék időben összekészülődtünk, és becsomagoltunk. Három körül Rob hívott egy taxit, és egy fél órán belül már a reptéren voltunk.
Egy csapat, igen jól értesült újságíró várakozott, hogy többet tudjanak meg a tegnap történtekből. Nem törődve velük, gyors léptekkel a terminálunk felé vettük az irányt. Hamarosan már az első osztályon lévő helyünket foglaltuk el.
Míg várakoztunk, az ablakon nézegettem kifelé: az idő nem volt túl barátságos. Hatalmas vihar tombolt odakint.
- Kedves Utasaink! Sajnálattal közöljük önökkel, hogy az időjárási körülmények miatt, előre láthatólag egy órás késéssel indulunk. Megértésüket köszönjük. – szólalt meg egy gépiesen csengő hang.