33. Fejezet

Sziasztok!
Ismét péntek, ismét friss... gondolom alig vártátok már :P
Ahogy észre vettem már hiányoltátok Robertet, bár az előző fejezetben történtek után nem tudom, hogy én örülnék-e előre. Ahogy Tiát ismerem, elég őszinte, és ugye emlékeztek, hogy reagálta le a Daniel-es dolgot? Most, hogy kellően felborzoltam az idegeket, íme a fejezet :)
Jó olvasást, sziasztok!!

33. fejezet

Aput nagyon egyszerűen meg tudtam győzni, arról hogy szükségem van az autójára. Így egy fél órán belül, már Robertnél parkoltam le.
Becsöngettem, de semmi. Kopogtattam párat, de senki sem nyitotta ki. Megfordultam és megpillantottam a kocsiját a feljárón. Most már biztos voltam benne, hogy itthon van. Kivettem a táskámból a bejárati ajtó kulcsát, de nem fordult el a zárban…
Kissé felhúztam magam, Robert viselkedésén. Nem veszi fel a telefont, nem nyit ajtót… Csak el nem tudtam képzelni mi lehet a baja.
Már semmi kedvem nem volt beszélni vele, visszaindultam az autóhoz. Közben hallottam, ahogy mögöttem kinyílik az ajtó, de nem foglalkoztam vele.
- Tia, várj!
- Nem. - mondtam, ám még mindig nem néztem hátra.
Egy kezet éreztem a vállamon. Megtorpantam, mire Rob maga felé fordított.
- Mi ütött beléd? Miért nem válaszolsz a hívásaimra, és… - fakadtam ki.
- Elmondom, de előbb menjünk be! – vágott közbe.
Elindultunk a ház felé, de egyáltalán nem nyugodtam meg, sőt még idegesebb lettem attól, hogy kimondta, valami komolyan nincs rendben.
Az előszobában levettem a kabátom, majd követtem Robertet a nappaliba. Leültem a kanapéra és a szemem egyből megakadt a dohányzóasztalon lévő újságon. A kezembe vettem és megdöbbenve olvastam a főcímet:
"Robert Pattinsont lecserélték egy rejtélyes idegenre!"
Nem hittem a szememnek, mikor megláttam a cikkhez mellékelt képet: Tom és én voltunk rajta, amint épp megöleljük egymást.
Az, hogy mit írnak benne rólam, teljesen hidegen hagyott. Felnéztem Robertre, aki ugyanolyan értetlenül állt a dolog előtt, mint én.
- Én, nem tudom, mit mondhatnék! Egyetlen szó sem igaz!
- Csak nem gondolod, hogy egy pillanatig is elhittem, amit írnak?
- Akkor meg mi a baj? - már egyáltalán nem értettem az egészből semmit, ha nem is izgatja a cikk, akkor miért viselkedik velem ilyen ridegen?!
- Tia, hát nem érted… Engem borzasztóan bánt, hogy ilyen helyzetnek teszlek ki.
Nem tudtam, vagy inkább nem akartam megérteni mire gondol. Hosszú percekig csak fürkésztük egymás tekintetét, és csendben ültünk.
- Én… - olyan jó volt, végre hallani a hangját. - Nem várhatom el tőled, hogy ezt elviseld, úgyhogy az lenne a legjobb, ha… - egy könnycsepp gördült végig az arcomon, hová akar kilyukadni? - szakítanánk.
- Nem! - a hangom erőtlen volt. - Ha ez az egész, csak a hülye fotósok és a cikk miatt van, akkor ezt sürgősen felejtsd el!
- Tia, ez lenne a legjobb!
- Mégis kinek? Robert, őszintén, szeretsz engem?
- Mindennél jobban! - nézett mélyen a szemembe. - Szeretlek!
- Akkor könyörgöm, vonatkoztass el attól, hogy sztár vagy. Csak légy önmagad! Én nem bírnék élni nélküled!
Átült mellém a kanapéra, én pedig jó szorosan odabújtam hozzá.
- Nem szeretném, hogy kellemetlenséget okozzanak, Neked, ezek! - mutatott az asztal felé, ahol az újság hevert.
- Bármit vállalnék, csakhogy melletted lehessek! De ígérd meg, hogy soha többet nem gondolsz erre, én cserébe megígérem, hogy szólok, mihelyst zavarni kezdene.
- Rendben. - finom csókot lehelt az ajkamra. - Tia, haragszol?
- Kicsit… Bánt, hogy azt hitted, nekem jobb lesz, ha szakítasz velem.
- Sajnálom! Talán, kiengesztelhetlek valamivel? - huncut mosoly ült ki az arcára és heves csókokkal borított el.
Eltoltam magamtól, ezt most nem akartam…
- Bocsáss meg, de most inkább ne! Igazából én is tartozom egy vallomással.
Robert kíváncsian fürkészte az arcom és várta, hogy folytassam.
- Mindenekelőtt, meg kell ígérned, hogy erről nem szólsz a szüleimnek, mert ők nem épp a teljes igazságot hallották. - Robert bólintott.
Vettem egy mély levegőt és belekezdtem:
- Tomról van szó és a L. A.-ben töltött hétvégéről...
Mindent elmeséltem, ami az elmúlt két napban történt. Úgy éreztem, hogy elárultam a barátomat - hiszen megígértem Tomnak, hogy erről, majd senkinek sem beszélek - de Robert elől nem tudtam volna elhallgatni. Végig csendben figyelte a mondandómat. Fogalmam sem volt miként fog majd reagálni. Ha visszaemlékeztem a Danieles incidensre, kételkedni kezdtem Rob nyugodtságában.
- ... Most pedig itt vagyok veled, és őszintén remélem, hogy ez örökre így marad.
- Ebben biztos lehetsz! - olyan szorosan magához ölelt, mintha tényleg, soha nem akarna elengedni.
Kezdett besötétedni, ami, azt jelentette: ideje hazamenni.
- Mennem kéne. - mondtam halkan.
- Nem maradhatsz, igaz?
- Hidd el, szívesen tenném, de holnap suli és még össze sem pakoltam.
- Rendben, akkor mit szólnál, ha én mennék át hozzátok? Segítenék a cuccaid pakolásában és reggel elviszlek a suliba!
- Komolyan? Az remek lenne.
Felálltunk a kanapéról, majd mindenki a saját autójával - vagyis az én esetemben, amivel jöttem - elindultunk hozzánk. Otthon beálltam a garázsba, Robert pedig leparkolt a feljárón.
Kézen fogva léptünk be a házba. Anyu a konyhában serénykedett, apu a nappaliban ügyködött valamin. Mi pedig felmentünk az emeletre és Rob tényleg segített nekem a rendrakásban. Én még bepakoltam a holnapi tankönyveket és füzeteket a táskámba, aztán lementünk a konyhába, enni.
Vacsora után megcéloztam a fürdőszobát, majd Robert is követte a példámat.
Hamar elnyomott az álom. Valahogy Robert közelében sokkal egyszerűbb volt minden…
Reggel a telefonom csörgése keltett.
- Szia! - adtam egy csókot Robertnek. - Jól aludtál?
- Hmm… Jó reggelt! Igen, nagyon kellemes éjszakám volt!
Gyorsan felöltöztem, majd lementem a földszintre, hogy valami reggeli után nézzek, míg Rob is elkészül.
Anyuék valószínűleg még aludtak, abban biztos voltam, hogy nem mentek el, mert a telefonjaik nélkül semerre sem indulnának. :)
Készítettem magamnak tízórait és miután Roberttel kényelmesen megreggeliztünk, apáéknak is megterítettem, de míg mi otthon voltunk nem találkoztunk velük.
- Nem lesz semmi baj! - állította le a motort Rob, a suli előtt.
- Miért lenne? - néztem rá értetlenül.
- Hát az újság miatt, én azt hittem azért vagy ilyen szótlan!
- Ó… - teljesen megfeledkeztem erről az egészről. - Igen, tudom.
- Minden rendben? Tia?!
- Hmm? Ja, persze, minden oké! Szia Rob. - egy apró puszit adtam az arcára és már szálltam is ki az autóból.
- Szia. - köszönt ő is, de már egyáltalán nem figyeltem rá.
Bizonytalanul, de elindultam az suli bejárata felé. Nem hallottam, hogy a Volvo motorja felmordulna és elhagyná az iskola területét. Megfordultam. Az autó még mindig ott állt, Rob pedig engem figyelt. Intettem neki, aztán beléptem a kapun.
Senkivel nem találkoztam az osztályteremig vezető folyosón, ám mikor beléptem az ajtón Kate tekintetével akadtam össze.
Próbáltam úgy tenni mintha semmi sem lenne, de tudtam, hogy neki ez nem lesz elég, úgyis ki fog faggatni.
Leültem a helyemre, vettem egy mély levegőt, majd odafordultam a barátnőmhöz.
- Szia. - mosolyogtam rá.
- Szia! Jaj Tia, én annyira sajnálom! Biztos segítene, ha valakivel megbeszélnéd… - megállás nélkül dőlt belőle a szó, és nekem villámgyorsan kapcsolnom kellett, hogy most a rólam megjelent cikkről beszél. -… mi történt veletek? Én azt hittem jól megvagytok!
Hirtelen nem tudtam, hova tenni ezt a kérdést. Fogalmam sem volt kire gondolt, de gyorsan rájöttem, hogy valószínűleg a cikkben ez áll: Robert és én szakítottunk… Ekkor jöttem rá, hogy el sem olvastam, azokat a hasábokat.
- Kate, nyugi! Ez egész egy alaptalan rágalom. A hétvégén Los Angelesben voltam a szüleimmel, és szombat délelőtt találkoztam az egyik barátommal. - (Aki mellesleg az ex-pasim) - Valószínűleg akkor készülhetett a kép. Roberttel és velem, pedig minden a legnagyobb rendben van!
- Értem, hát akkor nagyon örülök és sajnálom!
- Semmi baj, Kate.
- Tia! - hallottam Daniel hangját, az előttem lévő padból.
- Tessék? - fordultam felé.
- Én, csak… Szeretnék tőled bocsánatot kérni! Hülye voltam, belátom.
- Sokáig tartott. - mondtam ridegen.
- Esetleg, meg fogsz tudni valaha is bocsájtani?
- Persze, hogy megtudok! Nem szeretném, elveszíteni a két legjobb barátomat. - pillantotta Kate-re.
Dannel megöleltük egymást.
Olyan jó érzés volt, hogy minden kapcsolatom rendeződött, mind a szerelem, mind a barátok terén. Csupán csak egy hétvégére volt szükség…