29. Fejezet

Sziasztok!

Pár szó ehhez a fejezethez: Először is tudnotok kell, hogy amit ebben a részben olvashattok, annak nagy valóságalapja van. Bár valószínűleg nem Tia játszotta az ápolónő szerepét, ám Robert tényleg nem úszta meg sértetlenül az egyik forgatási napot... Remélem eléggé felkeltettem a kíváncsiságotokat, és nagyon jó olvasást kívánok Nektek!

Ezzel a fejezettel, a mai napon szeretnénk köszönteni Robertet, aki ma (május 13-án) ünnepli 24. születésnapját! Boldog szülinapot, Rob! :)


29. Fejezet

Az elmúlt három hétben a szabadidőm nagy részét igyekeztem a szüleimmel tölteni. Mivel már március van, az idő egyre szebb és melegebb lett. Suli után sokszor sétáltunk a parkban Katevel, anyuékkal vagy Robbal.
Dannal még mindig nem volt túl jó a kapcsolatunk. Néha beszélünk egymással, ha a köszönést egyáltalán annak nevezhetjük.
A mai nap viszont teljesen eltért az átlagostól: az idő pocsék volt, ami a hangulatomon is meglátszott.
Suli után egyenesen hazafelé vettem az irányt. Semmit nem terveztem a délutánra, sőt még kedvem sem volt semmihez. Kate az anyukájával ment vásárolni, Daniellel pedig… így maradt a tanulás a nap hátra lévő részében.
Senki sem volt otthon. Azt tudtam, hogy apura nem is számíthatok, mert ma forgatáson van. De az egyáltalán nem rémlett, hogy anyu mondott volna valamit a terveiről…
Igazából nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Lepakoltam a szobámban, majd valami ebéd után kezdtem kutatni a hűtőben.
Megmelegítettem a levest és szépen, lassan megettem. Teljesen eltelített, úgy éreztem nincs is szükségem a másodikra, nagyon jól laktam.
Felvonultam a szobámba és nekiálltam a tanulásnak. Töri, irodalom, matek, angol… ahogy közeledik az érettségi, minden nappal egyre többet kell tanulnom.
Fel sem tűnt, hogy milyen sok ideje ültem az asztalomnál. Már hat óra is elmúlt és még sem anyu, sem apu nem értek haza. És telefonon se kerestek - pillantottam a kijelzőre. Kezdett nagyon rossz előérzetem lenni. Próbáltam csillapítani magam, hogy nem kell egyből a legrosszabbra gondolni. Mikor kissé sikerült megnyugodnom, rögtön tárcsázni kezdtem apu számát, ekkor viszont kulcszörgés zavart meg, odalentről. Megszakítottam a hívást és fülelni kezdtem.
- Tia?! - hallottam apu hangját a földszintről.
Gyorsan lefutottam a lépcsőn és majdnem összeütköztem vele. Az arckifejezése nagyon zavart volt, nem tudtam róla leolvasni semmit.
- Szia. - köszöntem. - Mi van?- kérdeztem idegesen, mert percekig nem szólalt meg.
- Gyere, ülj le!- húzott a nappali felé.
Követtem, de egyre türelmetlenebb lettem, láttam rajta, hogy valami nincs rendben.
- Mi az apu? Mi történt?
- Robertnek balesete volt, a forgatáson. De most már jól…
Apu, pihenés nélkül mondta, de én már egyáltalán nem tudtam rá koncentrálni. Csak az járt a fejemben, hogy látni akarom Robot. Most azonnal! Felpattantam a helyemről, majd kiviharzottam az előszobába. Apa értetlen pillantásokat vetett felém, de mintha hirtelen felfogta volna mi volt a tervem, felkapta a kocsi kulcsot. Gyorsan beültünk az autóba, és én kezdtem tisztábban látni a dolgokat.
- Miért nem hívtatok fel? Egyáltalán mikor történt? - csak úgy ömlöttek belőlem a kérdések és válaszokat akartam valamennyire.
- Nyugalom, mondtam már, hogy most jobban van, és valószínűleg alszik.
- Nem érdekel, vele akarok lenni! - fakadtam ki. - És lennél szíves válaszolni? - a hangom már cseppet sem volt kedves.
- Késő délután történt, és én sem tudom, miért nem hívtalak fel… Sajnálom! - éreztem, hogy tényleg sajnálja, de valahogy ez kevésbé csillapított le.
- Jó, mindegy. - mondtam, de a hangom nagyon is kimért volt.
Az út további részén egyikünk sem szólalt meg. Túl feszült voltam és nem akartam, hogy esetleg valami olyan csússzon ki a számon, amit később még megbánhatok.
Fogalmam sem volt, mi is történt valójában, hogy egyáltalán milyen sérüléseket szerzett, hogy mennyire súlyosak. Hogy kórházban van-e, vagy csak otthon fekszik.
Kicsit megnyugodtam, mikor apu leparkolt Rob háza előtt. Hálás pillantást vetettem felé és megpusziltam. Egy gyors mozdulattal kipattantam a kocsiból és a ház felé indultam. Az ajtó nyitva volt, lepakoltam az előszobába, aztán beljebb mentem. Körülnéztem a földszinten, sehol sem volt senki. Épp az emelet felé indultam, mikor Ashley jött velem szembe.
- Hello, Tia! De jó, hogy itt vagy! - ölelt meg.
- Szia. Hogy van? - érdeklődtem, momentán semmi másra nem tudtam figyelni.
- Egész jól, kicsit még fáradt. Az előbb ébredt fel.
De már nem vártam meg, hogy befejezze a mondatot, felrohantam a lépcsőn és Robert szobájába léptem.
- Szia. - köszöntem halkan és leültem az ágya szélére.
- Szia. - üdvözölt erőtlenül, majd a kezemre helyezte a sajátját.
Megpróbált felülni, de én nem hagytam, gyorsan visszanyomtam a párnára a fejét. Készségesen tűrte és nem ellenkezett.
- Pihenj, kérlek! - simítottam végig az arcán és óvatosan megcsókoltam.
Lehunyta a szemét, én pedig csendben figyeltem, ahogy lassan elnyomja az álom. Mikor teljesen biztos volt, hogy nagyon mélyen alszik, kiosontam a szobából és Ashleyt kezdtem keresni.
Hamar megtaláltam a konyhában ült, és épp teát ivott. Valószínűleg észre sem vette, hogy lejöttem, csak akkor nézett fel, mikor leültem vele szemben.
- Szia. Hozzak neked is? - mutatott a bögrére.
- Igen, köszönöm. Aztán elmondod, mi is történt pontosan?
- Persze. - lerakta a teát és mellém ült. - Szóval, épp egy jelenetet vettünk fel, mikor valami fém alkatrész leszakadt és pont Robertet találta el. Rögtön elájult és percekig eszméletlenül feküdt a földön. Hívtunk orvost, azt mondta, valószínűleg egy enyhe agyrázkódása van.
- Nem voltatok kórházban? - értetlenkedtem.
- Nem, úgy döntöttünk erre semmi szükség, csak nagy lenne a felhajtás.
- Igen, igazad lehet. Szerinted hogy van?
- Most már egész jól, legalábbis a kezdetekhez képest biztosan. - jelent meg egy halvány mosoly az arcán. - Sokat kell pihennie, ennyi az egész. Még a forgatás is szünetel, úgyhogy böven lesz ideje felépülni…
Én csak mosolyogtam, annyira magam elé tudtam képzelni a jelenetet… persze azért nagyon sajnáltam, de szerencsére holnap szombat, úgyhogy az egész napot vele tölthetem.
Míg Robert aludt, Ashleyvel elmentünk hozzánk, hogy összepakoljak magamnak pár cuccot a hétvégére. Anyu és apu egyáltalán nem voltak ellene, hogy Robhoz "költözzek". Egy táskába pakoltam a legfontosabb dolgokat - ruhát, fogkefét, tusfürdőt, a neszesszeremet - majd indulásra készen lementem a földszintre.
Ash visszavitt Robhoz, aztán hazafelé vette az irányt.
- Köszönöm és nem csak azt, hogy elhoztál, hanem hogy vigyáztál Robertre. - adtam egy puszit az arcára és a kezem már a kilincsen volt.
- Nagyon szívesen! Örömmel tettem. - mosolygott rám.
- Szia Ash! Jó éjt! - szálltam ki az autóból.
Ö intett egyet, aztán el is tűnt mellőlem, és fél percen belül a szemem elöl is. Elindultam a lakás felé, közben a táskámban kutattam a lakáskulcs után, de hiába, nem volt meg. Pont a legfontosabb dolgot felejtettem otthon.
Nem akartam csöngetni, hátha még alszik. Ám mihelyst erre gondoltam, az ajtó kitárult előttem. Annyira meglepődtem, hogy meg sem mozdultam. Robert a karom után nyúlt és behúzott a lakásba.
- Te… Te miért vagy fent? - szedtem össze a gondolataimat.
- Teljesen jól vagyok! Ne vágj már ilyen rémült képet. - csókolt meg.
Megpróbáltam rendezni az arckifejezésemet, és értelmes szavakat kimondani.
- Biztos, hogy jól érzed magad?
- Már nem fáj a fejem, és nem vagyok fáradt sem, azt hiszem túl sokat aludtam.
- Ennek igazán örülök, de szerintem akkor sem szabadna még felkelned!
- Tia, kérlek. Már nagyon unom a szobámat! - nézett rám angyalian, aminek én nem tudtam ellenállni.
- Rendben. - adtam meg magam. - Éhes vagy?
- Kicsit. - indultunk el mindketten a konyha felé.
Készítettem egy pár szendvicset, a hűtőben talált alapanyagokat felhasználva, aztán a nappaliba mentünk és tévénézés közben fogyasztottuk el a vacsorát. Szerencsére semmilyen hírt nem közöltek a forgatási balesetről.
- Úgy látszik, nem tudnak a történtekről. - nyugtáztam, mikor véget ért a híradás.
- Még… Várj, amíg egy pletykás kedvű stábtag el nem mesél mindent egy újságírónak.
- Miért tenné? - ültem fel, hogy lássam az arcát.
- Nem is tudom, mondjuk egy ilyen hír, elég sokat fizet… - mondta cinikusan.
- Sajnálom. Erre nem is gondoltam.
- Nem számít! Minden csoda három napig tart! - nevetett, miközben felemelte az állam, hogy a szemembe nézzen. - És a kisasszony hol tölti az éjszakát?
- Természetesen itt! Nem hagylak egyedül. - csókoltam meg.
Be kell látnom, hogy Robert tényleg egész jól néz ki, mármint a délutáni állapotát tekintve. Ő egyáltalán nem volt álmos - mivel a fél napot átaludta - én pedig még nem akartam lefeküdni, úgyhogy közös megegyezéssel beraktunk egy filmet a DVD lejátszóba...
Nem sokáig bírtam, hamar elnyomott az álom Rob karjai közt. Semmire sem emlékszem a filmből. Nagyon hamar elaludhattam.
Éjfél körül lehetett, mikor hirtelen megébredtem. Észrevettem, hogy be vagyok takarva és Robert ölébe, hajtom a fejem. Lassan felültem és megpróbáltam megszokni a sötétséget. Rob végigsimított a hajamon, én pedig gyorsan felé fordultam.
- Mennyi az idő?
- Már nagyon késő van.
- És te miért nem alszol?
- Mert nem vagyok álmos. De mit szólnál, ha felmennénk a szobámba, ott kényelmesebb lenne.
- Aludni. - tettem hozzá, mielőtt bármi más megfordulna a fejében.
- Egyértelmű.
Elindultunk a lépcső felé, miközben Rob egy percre sem engedett el. Annyira fáradt voltam, hogy semmivel sem törődtem, csak befeküdtem az ágyba.
Robert is hasonlóképp tett pár perc múlva.
- Rob?
- Hmm?
- Aludj jól!
- Rendben, jó éjt Tia!