9. Fejezet

Rob karjaiban aludtam el. Reggel mikor felébredtem, még mindig ott feküdt mellettem. Ez megnyugtatott, mert így biztosan tudtam, hogy nem álmodtam a tegnap estét.
Korábban keltem, mint hogy a telefonom csörgött volna. Csak feküdtem és néztem Őt, olyan édesen aludt… aztán egyszer csak elmosolyodott, és kinyitotta a szemét. Bár csak ilyen lenne minden reggelem!
- Jó reggelt – mondta még mindig mosolyogva.
- Jó reggelt! – puszit nyomtam az arcára. – Hogy aludtál?
- Jól, de csak azért, mert tudtam, hogy a közelembe vagy. És te?
- Én remekül.
- Keljünk, nem szeretném, hogy elkéss!
- Ha muszáj…
Szép kényelmesen összekészülődtünk, majd elindultunk lefelé. A konyhában anyuékkal találtuk szembe magunkat, akik csak mosolyogtak. Igazából nem számítottam rájuk, azt hittem már elmentek.
- Hello! – köszöntünk.
- Sziasztok! – mondták ők is egyszerre.
- Gyertek, egyetek valamit. – szólt anya.
- Köszi – családi reggeli, remek… :)
- Robert, kérsz kávét?
- Nem, köszönöm.
- Tia?
- Tudod, hogy csak nagyon ritkán iszom. Nem köszi. – reggelire mindössze egy pirítóst ettem, ilyen korán nem nagyon van étvágyam. Ahogy láttam ezzel Rob is hasonlóképp van. Szépen lassan elkészültünk, aztán elindultunk a sulihoz.

- Ma háromkor végzel, igaz? – kérdezte, mikor leállította a kocsit.
- Igen.
- Sajnos nem tudok érted jönni, mert van még egy kis dolgom, de este elmehetnénk valahová vacsorázni. Persze csak, ha van kedved.
- Rendben.
- De most menj, nehogy elkéss nekem!
- Igenis! Szeretlek! – mondtam, és megcsókoltam. Kiszálltam a kocsiból, s mielőtt még becsuktam volna az ajtót megszólalt:
- Én is szeretlek! Este találkozunk. Szia.
- Szia. – megvártam, míg a fekete Volvo eltűnik az utcán, majd megindultam befelé.
A múlt heti pocsék hangulatomnak nyoma sem volt, egyszerűen jól éreztem magam. Igaz, nem nagyon tudtam koncentrálni órákon. Folyton Robert járt az eszembe.
- Látom, minden rendben van – mosolygott Daniel.
- Igen. Végre hazajött. – repestem a boldogságtól.
- Te pedig a fellegekben jársz – jegyezte meg.
- Valahogy úgy – nevettem.
- Hát igen… a szerelem.
- Beszéltél már Katevel?
- Még nem!
- Szerintem ne halogasd a dolgot.
- Lehet, hogy igazad van!
- Biztos. Na de menjünk, gyere!
- Jó. – a föcitanár nem díjazza a késést, nem állt szándékomban felelni, úgyhogy sietősre vettük…
Hamar eltelt az a pár óra, ami még vissza volt a mai napon. Miután hazaértem felmentem, és nekiestem a tanulásnak, minél előbb végezni akartam… Rob azt mondta, nyolcra jön értem. Szerencsére időben kész lettem.
Már épp indultam lefelé, mikor meghallottam:
- Akkor megengeditek? – kérdezte Robert.
- Persze – válaszolt apa.
- Nagyszerű, köszönöm! – ez kíváncsivá tett…
- Sziasztok. Ki enged meg mit? – érdeklődtem, amint leértem a lépcsőn.
- Szia Tia! – köszöntek egyszerre.
- Válaszolnátok?
- Dehogyis! – mondta Rob, miközben az ajtó felé húzott.
- Jó szórakozást! – szóltak utánunk.
- Köszi.
- Csinos vagy! – jegyezte meg Robert, mikor becsukta maga mögött az ajtót.
- Köszönöm. Te is! – besegített a kocsiba. Beszállt ő is majd indított.
- Mennyit hallottál abból, amit beszéltünk? – kérdezte egy kicsivel később.
- Keveset ahhoz, hogy tudjam, miről van szó – mosolyogtam.
- Mégis, mennyit?
- Azt, hogy te megköszöntél valamit…
- Akkor jó.
- Most biztos megnyugodtál, viszont tudnod kell, hogy én nem!
- Igen, ezt gondoltam. – nevetett.
Nagyszerű, ő nyugodt, mert én nem tudom, hogy anyuék mibe egyeztek bele. Remélem, hogy mihamarabb elmondja…
Az út további részében nem beszélgettünk. Látszott rajta, hogy valami nagyon… aggasztja – igen, ez a jó szó, olyan aggodalmas volt a tekintete. Annyira elmerengtem… csak arra eszméltem föl, hogy Rob kinyitja nekem az ajtót:
- Megérkeztünk. – kiszálltam a kocsiból, és Rob felé fordultam.
- Min gondolkoztál annyira? – kérdeztem.
- Az legyen az én titkom! – kacsintott, majd megcsókolt. – Mehetünk? – fogta meg a kezem.
Mint mindig, most is nagyon udvariasan viselkedett. Az étterem gyönyörű volt. Rendelés után egyből nekiszegeztem a kérdésem:
- Szóval? – kezdtem. – Esetleg nincs valami mondanivalód?
- De türelmetlen valaki – ingatta a fejét. Én csak mosolyogtam. – Szeretnék kérdezni tőled valamit…
- Igen?
- Elkísérnél a filmbemutatóra?
- Persze. Mikor lesz?
- Most hétvégén. Gondoltam szólok időben – mosolygott.
- Időben? Holnap már kedd… hol lesz a bemutató?
- Los Angelesben.
- Komolyan?! – két oktávval feljebb csúszott a hangom…
- Igen. Ami azt illeti, emiatt beszéltem a szüleiddel. Beleegyeztek, hogy két nappal előbb odamenjünk. Szóval csütörtökön indulunk.
- Ez nagyszerű!
- Gondoltam szeretnél találkozni a barátaiddal is. Esetleg majd bemutathatnád a várost, azt hogy hol laktatok, meg ilyenek…
- Szuper lesz! Már alig várom! – szakítottam félbe.
Kíváncsi vagyok a filmre, de ha Los Angelesre gondolok, összeszorul a gyomrom…

Tíz után értem haza, anyuék már aludtak. Én sem maradtam fenn sokkal tovább. Megfürödtem, majd lefeküdtem, de mégsem tudtam elaludni. Gondolataim Los Angelesen, Danielen és Katen jártak.
Nem nagyon értettem, miért akar Robert előbb odautazni…
A suli előtt találkoztam Katevel:
- Szia Tia! Végre… - ugrott a nyakamba
- Szia! Örülök, hogy ennyire vártál,de hát mi történt?
- Köszönöm szépen! – örvendezett.
- Jól van, jól van. De mégis mit köszönsz? – értetlenkedtem.
- Hát nem te vetted rá Danielt, hogy végre szánja el magát, és beszéljen velem?
- Azt hiszem… igen, én! Mesélj!
- Suli után sétáltunk egyet a parkba… - húzta az idegeimet.
- Kate ne csináld azt, amit én szoktam! Mondjad már!
- Na szóval, elmondta, hogy érez irántam valamit… csak nem tudta, hogy én mit gondolok erről. Megemlítette, hogy elszólta magát előtted, és te így jöttél rá… - elmosolyodott, nagyon boldog volt. – Szeret, és én is szeretem!
- Gratulálok, annyira örülök Nektek! – öleltem meg.
- Köszi! Jut eszembe, ma vagy csütörtökön elmehetnénk vásárolni.
- Menjünk ma! Nemsokára Karácsony, ideje lenne valami ajándék után nézni…
- Rendben, akkor suli után! De most már menjünk, nem szeretnék elkésni… - ez érdekes, még csak rá sem kérdezett, miért nem jó nekem a csütörtök… nagyon szerelmes!

A délutánunk nagyon jól sikerült Katevel. Mindenkinek találtam valamit… szerencsére, hiszen hétvégén már huszadika. Robert ajándéka… hát, hogy is fogalmazzak, elég összetett: egy karóra, amelybe egy „R” és egy „T” betűt fogok gravíroztatni.
- Amúgy miért nem jó a csütörtök? – szakította félbe Kate a gondolatmenetemet.
- Hát… tudod szombaton lesz a filmbemutató Los Angelesben. Rob és én viszont már két nappal előbb odautazunk, úgyhogy csütörtökön már nem jövök suliba!
- Te mázlista! – nevetett.
- Tudom! – és vele nevettem én is.
A sétáló utcán nézegelődtünk, mikor utánunk kiabált valaki. Vagyis ez inkább Katenek szólt:
- Szia cica! – Kate hirtelen megtorpant.
- Hello – köszönt én pedig megfordultam az ismerős hang hallatán.
- Hugi?
- Szia Kellan! – odajött és megölelt.
- Nem is mondtad, hogy ilyen helyes barátnőd van. – vigyorgott.
- Kate ő Kellan. Kellan ő Kate. – mutattam be őket egymásnak. – Viszont le kell, hogy törjelek, van barátja – az utolsó két szót jól kihangsúlyoztam.
- Hát ilyen az én szerencsém – mondta csüggedten…
- Uram Isten! Te… vagy… Kellan Lutz! – úgy éreztem Kate mindjárt sokkot kap!
- Hali hugi! – érkezett meg Jackson is.
- Szia – adtam neki két puszit. – Kate ő pedig Jackson. – mosolyogtam.
- Hali Kate!
- Hello. – mondta még mindig döbbenten.
- Csajok nincs kedvetek beülni egy cukrászdába? – kérdezte Kellan.
- Végül is, miért is ne. Menjünk! – mondtam, és megragadtam barátnőm kezét, mert teljesen „le volt fagyva” … :)
- Remek. – örvendeztek a srácok.
- Tényleg van barátod? – kérdezte Kellan.
- Igen, tegnap óta. – válaszolt Kate.
- A francba, miért nem találkoztunk két nappal korábban…
- Kellan! – néztem rá jelentőségteljesen.
- Jó, bocsi. Befogtam!
- Nem azt mondtam, hogy maradj csöndben, csak gondold át, mit mondasz ki!
- Igenis!
- Hallom előbb mentek Los Angelesbe. – jelentette ki Jackson.
- Aha. – bólogattam és a hely hallatán felfordult a gyomrom.
Sokáig beszélgettünk még. Kate felhívta a szüleit, és megbeszélte velük, hogy ma nálunk alszik. Így miután elbúcsúztunk a srácoktól egyből a házunk felé vettük az irányt.
- Szia! Megjöttünk. – köszöntem anyunak, tudván, hogy apu csak később jön.
- Szia! A konyhában vagyok. – mondta.
- Mi lesz a vacsi? – kérdeztem.
- Pizzát sütök. Oh, szia Kate. Jó látni!
- Jó estét! Én is örülök.
- Anya, ha nem gond, akkor itt aludna…
- Semmi akadálya – mosolygott.
- Szuper, köszi.
- Még legalább fél óra, amíg megsül. Addig megtanulhatnátok. – célozgatott.
- Okés, megyünk. –
Az időt vacsoráig tényleg tanulással töltöttük. Pont végeztünk mire anyu szólt, hogy menjünk enni. Kaja után ismételten felvonultunk a szobába.
Robert hívott, Kate pedig úgy döntött, addig megfürdik, amíg én telefonálok.
- Szia! – vettem fel.
- Szia édesem!
- Milyen napod volt?
- Fárasztó és unalmas.
- Miért?
- Fotózáson voltam, utána pedig interjúkra kellett mennem.
- Értem.
- Figyelj, azért hívlak, mert holnap nem tudunk találkozni… csak csütörtökön reggel.
- Biztos? – kérdeztem elszomorodva.
- Igen, sajnálom. Viszont csütörtökön nyolcra érted megyek.
- Jól van.
- Majd még úgyis hívlak holnap. Ha valami van, csörögj rám.
- Rendben.
- És neked milyen napod volt?
- Jó. Katet leszólította Kellan, de csak utána vette észre, hogy én is ott vagyok. Aztán beültünk egy cukrászdába beszélgetni. Kate itt alszik, elment fürödni, mert látta, hogy te hívsz. Sejtette, hogy sokáig fogunk telefonálni. – nevettem.
- És Kellan pedig elkezdett udvarolni…
- Persze, de leállítottam.
- Miért?
- Mert Daniel és Kate összejöttek tagnap.
- Értem… hát ez gondolom jó hír!
- Kellan pedig most csalódott, vagy legalábbis azt játszotta…
- Ebben profi. – mondta Rob.
- Az. Akkor holnap hívsz?
- Persze. Jó éjszakát! – értette a célzást, Kate már visszajött.
- Jó éjszakát! Szeretlek!
- Én is szeretlek! Szia! – újabb nap Robert nélkül… ez nem lehet igaz! Viszont utána négy napig együtt leszünk!!
- Na mi van? – érdeklődött barátnőm.
- Holnap nem találkozunk. Csütörtökön nyolcra jön értem. Ja és szerinte Kellan profin játssza a csalódottat. – vázoltam fel röviden a helyzetet.
- Erről akartam kérdezni valamit.
- Igen?
- Te honnan ismered… a srácokat?
- Ahonnan Robertet is. Apu munkatársai – mosolyogtam.
- Tényleg?
- Persze, Kellan Emmettet, Jackson pedig Jaspert alakítja.
- Azt hiszem muszáj lesz megnéznem a filmet. De miért szólítanak huginak?
- Mert olyanok nekem, mintha a tesóim lennének, és én is ő nekik.
- Kezdelek egyre jobban irigyelni. – kérdőn néztem rá. – Nem úgy értem! Nagyon szeretem Danielt, de meg kell mondjam, nem mindennapi barátaid vannak. – valaki kopogott. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, Rob nem szólt, hogy átjön.
- Tessék!
- Sziasztok csajok!
- Szia Ash! Ő a barátnőm Kate.
- Szia – köszöntek egymásnak.
- Hát te? – kérdeztem tőle.
- Engem úgy küldtek…
- Aha… mégis ki és miért?
- Robert. Mivel csajos estétek van, nem akart zavarni. Viszont valamit mindenképpen oda akart adni neked. Tessék. – a kezembe nyomott egy hatalmas dobozt.
- Ez meg mi?
- Nyisd ki, és meglátod! – mondta
- Igaz. – letettem a dobozt és kinyitottam. Egy gyönyörű estélyi ruha volt benne. És egy levél: „ Szia kicsim! Sajnálom, hogy nem én adhattam oda, de remélem, hogy tetszik. Nem akartam elrontani az estéteket, ezért küldtem Ashleyvel. Szép álmokat, csütörtökön találkozunk! Csók: Robert”
- Ez gyönyörű! – suttogtam. – Én ezzel a problémával legfeljebb szerda este szembesültem volna… - mosolyogtam.
- Jól van, én megyek is. – köszönt el Ash.
- Nem maradnál? – kérdeztük.
- Bocsi, de holnapra muszáj kipihennem magam.
- Kitalálom: interjú, fotózás.
- Igen. – nevetett.
- Találkozol Roberttel?
- Valószínűleg…
- Akkor várj még egy percet, légyszi. Írok neki. Odaadnád?
- Hogyne. – kerestem egy tollat: „ Szia! Nagyon szépen köszönöm! Ez csodálatos. Nagyon szeretlek! Puszi: Tia”
- Köszönöm. – adtam oda a „levelemet”.
- Nincs mit. Akkor jó éjszakát! Sziasztok!
- Neked is, szia! – köszöntünk egyszerre.
Katevel még beszélgettünk egy keveset, aztán lefeküdtünk aludni.
A szerdai nap iszonyatosan gyorsan eltelt. Este bepakoltam egy bőröndbe. Időben lefeküdtem, hogy kipihent legyek egy újabb utazásra.