6. Fejezet

A hétköznapok gyorsan peregtek egymás után. Na nem mintha unatkoztam volna. Robert gondoskodott róla. Rengeteg helyre vitt, de nekem az is bőven elég volt, hogyha egy nyugodt délutánt együtt tudtunk tölteni. Nem volt másra szükségem, csak rá!
Az utóbbi egy hónapban nagyon jóba lettem Ashleyvel. Sokat szoktunk találkozni, és olyankor be nem áll a szánk.
Péntek délután van, végre hétvége. Jó lesz egy kis pihi, az utóbbi időben rá kellett hajtanom a tanulásra, mert anyáék tuti kiakadnának, ha sorra hoznám haza a rossz jegyeket. Abból pedig az lenne, hogy kevesebbet találkozhatnék Robal, amit pedig nem bírnék. Szóval maradt a tanulás…
Annyira kimerült voltam, hogy amint hazaértem ledőltem egy kicsit pihenni, és elaludtam. Arra ébredtem, hogy valaki megsimogatja az arcom.
- Szia – nyitottam ki a szemem.
- Szia édesem, ne haragudj, nem akartalak felébreszteni.
- Jó, hogy felkeltettél. Régóta vagy itt?
- Nem, úgy öt perce jöttem. Csak olyan édesen aludtál, hogy nem bírtam ki, hogy ne simogassalak meg – mosolygott rám és megcsókolt.
- Mit csináljunk? – kérdeztem tanácstalanul, amint felültem az ágyon.
- Mit szólnál ahhoz, ha elmennénk moziba?
- Szuper. Mit nézünk meg?
- Nem tudom, majd még kitaláljuk.
Ekkor megszólalt a mobilom, Jackson hívott…
- Telefonod? – kérdeztem Robot, mert én nagyon ritkán beszélek mostanság vele.
- Itt van csak le vagyok némítva. Miért?
- Mert Jackson hív – ha engem keres sokszor azért, mert nem éri el Robertet, okos :)
- Szia. Mondjad! – vettem fel végül.
- Szia hugi. Mit csinálsz?
- Itthon vagyok…még – tettem hozzá.
- Na és hova készülsz? – hallottam egy ismerős hangot a háttérből.
- Szia Kellan! Moziba.
- Mehetünk mi is? – kérdezte. Én ránéztem Robra, hogy ő mit szól hozzá.
- Gyertek – mondta végül ő a srácoknak.
- Oké, akkor fél óra múlva a mozi előtt.
- Jó. Sziasztok! – mondtuk és letettem a telefont.
- Hát nem éppen így terveztem, de nem baj. Legalább nem fogunk unatkozni - mosolygott.
- Abban biztos vagyok!
Rövid időn belül már ott is voltunk a mozi előtt. Mikor odaértünk Kellan és Jackson már vártak minket.
- Sziasztok! – köszöntünk.
- Szia hugi! Hello Rob! – köszöntek ők is. Olyan szorosan megöleltek, hogy majd kinyomták belőlem a szuszt.
- Azért nem kell megfojtani.
- Bocsi!
- Csak nem edzeni jártok? – kérdeztem szemügyre véve őket.
- De, unalmas óráinkat ott töltjük – mondta Jackson büszkén.
- Látszik – mosolyogtam.
Velük kész élmény moziba menni. Amit lehet azt alaposan kikritizáltak, én pedig nem győztem törölgetni a szememet a könnyektől. Annyira kellett nevetnem, hogy már sírtam, :) ha most el kéne mesélnem, hogy miről szólt a film, hát nem biztos, hogy képes lennék rá.
Kellan meghívott minket szombaton bulizni. Remélem anyáék elengednek… este hét óra körül értem haza. Gondoltam majd most megbeszélem velük.
- Sziasztok – mentem be. Teljes sötétség volt, felkapcsoltam a villanyt. Sehol senki… a konyhaasztalon találtam egy papírt, amin közölték, ha hazaértem mindenképpen hívjam fel őket, nem számít, milyen késő van. Ez különös… hova tűnhettek el és miért nem szóltak róla, mielőtt elmentem.
- Szia apa. Hol vagytok?
- Szia. Már haza is értél?
- Igen.
- Figyelj, csak vasárnap vagy hétfőn délután megyünk haza – közölte, hatalmas jókedvvel fűszerezve.
- De hát hol vagytok? – kérdeztem döbbenten.
- Floridában.
- Aha… de jó egyeseknek.
- Anyád azt üzeni, hogy a vacsorád és a holnapi ebéded a hűtőben van.
- Köszi. Akkor nem is zavarlak titeket. Szia.
- Legyél jó, vigyázz magadra. Ha van valami, hívj! Szia.
Kellett pár perc mire leesett, hogy miért utaztak el. Most van a házassági évfordulójuk. Biztos azért nem mondták, mert valamelyikük meglepte a másikat egy úttal, és akkor még nem tudták mikor én elmentem.
Felhívtam Robertet, és elmeséltem neki mindent. Megbeszéltük, hogy ma és holnap itt fog aludni. Szuper! Így legalább nem kellett engedélyt kérnem a bulira. Nézzük mindennek a jó oldalát!
Nagyon jól éreztük magunkat szombaton. Viszonylag józanul úsztuk meg az estét. Bár ezt nem mindenki mondhatja el magáról. Mikor eljöttünk Roberttel, Kellan és Jackson az asztalon táncoltak, ha jól emlékszem keringőzni próbáltak egymással egy pörgős számra.
Vasárnap anyu hívott, hogy minden rendben van-e, és, hogy végülis kedden jönnek. Főzzek magamnak vagy rendeljek kaját. Ám Rob elvitt egy étterembe. Hangulatos hely volt. Aznap éjjel is ott maradt velem, viszont hétfőtől valószínűleg szombatig nagyon keveset fogom látni. Most rengeteget kell forgatniuk, ez olyan nagy hajár szerű… nemsokára kész lesznek vele.
Úgy döntöttem, hogy akkor megpróbálom rászedni Ashleyt, hogy jöjjön át. Még este fel is hívtam:
- Szia Ash!
- Szia Tia! Mondjad!
- Mit csinálsz holnap? Neked nem lesz forgatás, ugye?
- Nem lesz. Ráérek egész nap. Miért?
- Hát csak, mert arra gondoltam van-e kedved átjönni hozzánk. Anyuék nincsenek itthon, és akár itt is aludhatnál.
- Az remek lenne! Mikor végzel a suliba?
- Háromkor.
- Addigra érted megyek!
- Okés. Akkor ezt megbeszéltük.
- De meg ám! Jó éjt, puszi!
- Puszi! – azzal leraktam a telefont.
- Ahogy hallom könnyen belement a dologba, nem kellett sokat győzködnöd – jegyezte meg Rob. - Szerencsére, igen. Jó lesz egy csajos este!
Hétfőn reggel elvitt a suliba, aztán fájdalmas búcsút vettünk egymástól… Az iskolában, minden tanár rám szállt. Majdnem mindenből én feleltem. Még szerencse, hogy tanultam, :) vagyis hát köszönet jár Robnak, aki rám parancsolt, hogy tanuljak, és ki is kérdezte.
Aztán végre kicsöngettek. Az a baj, hogy fogalmam sincs milyen kocsija van Ash-nek. Reméltem, hogy hamar megtalálom… épp kiléptem az osztályból, mikor belebotlottam.
- Szia – köszönt rám mosolyogva.
- Hello. Jó, hogy itt vagy. Azon gondolkodtam, hogy foglak megtalálni úgy, hogy fogalmam sincs milyen a kocsid!
- Hát most már nem kell törnöd a fejed.
- Nem. Mit csinálunk? – kérdeztem. Szinte biztos voltam benne, hogy pontos terve van a mai napot illetően.
- Először eszünk valamit, gondolom te is éhes vagy. Mert én nagyon!
- Az nem kifejezés – mondtam mosolyogva. – És utána?
- Elmehetnénk vásárolni. Be kéne szereznem pár új ruhát. De, csak ha van kedved.
- Persze, hogy van!
- Aztán elmegyünk hozzátok. Te tanulsz, én pedig lefoglalom magam addig.
- Valahogy sejtettem, hogy erről sem feledkezel meg.
- De nem ám. Aztán ha úgy végzel, hogy világos van, akkor esetleg sétálhatunk egy kicsit a parkban. Ha pedig alkonyodik – itt mosolyognom kellett és ő is elnevette magát – akkor nézünk valami jó filmet.
- Rendben.
- Utána pedig beszélgetünk mindenféléről.
- Azt hiszem nem fogok unatkozni. Na de gyere, akkor menjünk.
A vásárlás eltartott egy jó ideig. A létező összes butikot bejártuk. Ash jó sok ruhát vett magának, az már egyszer biztos. Én is beszereztem egy-két felsőt és nacit. Beugrottunk még egy élelmiszerboltba, vettünk nasit a filmnézéshez. Aztán elindultunk hozzánk.
Még szerencse, hogy a keddi napom jóval könnyebb, így nem kellet sokat vacakolnom a tanulással.
- Kész vagyok. Mehetünk sétálni. – rohantam le a lépcsőn, Ashleyhez, aki a nappaliban várt engem.
- Ilyen hamar?
- Jaj, nem már. Rosszabb leszel, mint anya meg Rob együtt véve. Holnap könnyű napom lesz, így nem kellett olyan sokat tanulnom. Komolyan!!!
- Jól van. Akkor induljunk!
Az ajtót bezártam, amikor mondott valamit.
- Bocs, de nem értettem. Mit kérdeztél?
- Mi van Robertel?
- Majd este beszéljünk inkább erről, a film után…
- Összevesztetek? – kérdezte ijedten.
- Nem, dehogy is! Minden a legnagyobb rendben van közöttünk.
- Akkor jó, megnyugodtam.
Nem volt annyira hűvös, de jó, hogy felvettünk egy vékonyabb kabátot. Jó volt a friss levegőn lenni. Mindketten a természetet figyeltük. Ash meglepően csendes volt. Aztán felfigyeltünk valami különösre.
- Az ott nem Kristen és Taylor?
- Hol?
- Ott a padon. Nem látod?
- Ja, de. Azok tényleg ők. De látod? Egymás kezét fogják!
- Jesszusom… ezek összejöttek.
- Hát nagyon úgy néz ki. – mosolyodott el.
- Remek, akkor legalább leszáll rólam, vagy nem utál majd annyira…
- Ki?
- Szerinted? Kristen, ki más.
- Nem is utál!
- Hát én nem így érzem.
- Gyere, sétáljunk el arra.
- Jó, menjünk. – már egész közel voltunk hozzájuk, mikor felálltak és elindultak felénk. Amikor észrevettek minket, elengedték egymás kezét, de sejtették, hogy ezt mi is észrevettük.
- Sziasztok – köszöntünk rájuk Ashleyvel.
- Sziasztok – köszöntek zavartan.
- Hát ti? – faggatta őket Ash.
- Csak sétáltunk egy kicsit – mondta Taylor. – És ti? – kérdezte Kristen.
- Csajos napot tartunk, és kijöttünk levegőzni. Tia az előbb végzett a tanulással.
- Remek…
- Kérdezhetek valamit? – kezdte kíváncsi barátnőm.
- Aha – bólintott Kristen.
- Ti most jártok? – tette fel egyszerűen a kérdést.
- Nem. Miért? – vágta rá és kérdezte egyből Kristen.
- Gondoltuk, mivel kéz a kézben sétáltatok – folytattam most én, élveztem, hogy kicsit cukkolhatom őket.
- Ja… fázott a keze, én pedig megmelegítettem – magyarázkodott Taylor.
- Gyenge szöveg – mondta Ash, de igaza is volt.
- Ha nem szeretnétek, hogy más tudjon rólatok, akkor mi tartjuk a szánkat! – mondtam mosolyogva.
- Azt megköszönnénk. Majd csak később szeretnénk elmondani a többieknek… – kezdte Taylor.
- Hát ti tudjátok! - szakítottuk félbe őt Ashel. – Na sziasztok!
- Azért ez durva, elég ciki szövegük volt – nevettem.
- Hát igen, a szerelem csodákra képes.
- Ha te ezt szerelemnek nevezed…
- Most miért?
- Ha szeretek valakit, és már együtt vagyunk, akkor nem tagadom le senki előtt, semmilyen béna szöveggel. De mindegy.
Miután hazaértünk rendeltünk pizzát. Mikor végeztünk az evéssel elkezdtünk filmet nézni. Szerencsére ilyen téren is hasonló az ízlésünk! Hamar eldöntöttük, hogy a ”Step up” lesz a nyerő. Mindketten láttuk már, nem is egyszer, de annyira jó, hogy nem lehet megunni!
A film után felmentünk a szobámba. Ash elment zuhanyozni, én pedig beszéltem Robertel telefonon. Kölcsönösen beszámoltunk a mai napunkról egymásnak.
- Szóval? – kérdezte.
- Szóval mi? – fogalmam sem volt mire gondol Ash.
- Mi van Robertel?
- Péntek óta itt aludt, de úgy néz ki, a héten keveset tudunk találkozni a sok forgatás miatt.
- Értem. De minden oké, ugye?
- Igen. Remekül megvagyunk! Eddig még nem voltam ennyire szerelmes…
- Hát ez látszik is rajtad. De olyan édesek vagytok együtt.
- Köszi. És te? Pasik?
- Hát, egyenlőre senki sincs a láthatáron…
- Srácok közül se?
- Kire gondolsz?
- Jackson? Esetleg Kellan?
- Jackson a „férjem”, Kellan meg a „bátyám”. Nem, viccet félre téve nem igazán érzek többet irántuk, mint barátság.
- Tényleg senki, akivel igazán jóba vagy?
- Sok mindenkivel jó a kapcsolatom, de szerelmes nem vagyok. Elég sok energiámat kötötte le a film.
- Na látod, ezt megértem.
- Mi volt ez?
- Micsoda?
- Nem hallottad? Valami puffanás…
- Én nem hallottam semmit, de ne aggódj, ha bezártad az ajtót, akkor nem tud bejönni senki.
- Én nem zártam be, nem mondtad!
- De, amikor megjöttünk… tényleg nem zártad be?
- Nem én!
- Lemegyek és megnézem.
- És ha van odalent valaki? – aggodalmaskodott.
- Nyugi Ash. Nem lesz semmi baj! – mosolyogtam és már indultam kifelé a szobából.
- Várj, veled tartok! – pattant fel az ágyról.
Lassan mentünk lefelé a lépcsőn, gyorsan befutottunk a konyhába, mert láttunk valami mozgolódást a nappaliban…
Kerestünk valamit, amivel ütni lehet. Így a választásunk anyu egyik serpenyőjére esett. Újdonsült fegyverünkkel a kezünkben felbátorodva indultunk meg arrafelé, ahol az előbb valami mocorgást láttunk…
Két magas, izmos, feketeruhás emberrel találtuk szembe magunkat. Megdöbbentően ismerősek voltak még így is, de nem tudtam volna megmondani, hogy kik azok.
Közelebb jöttek, mi pedig már lendítettük a serpenyőt… az utolsó pillanatban elkezdtek nevetni, és megszólaltak:
- Nyugi hugi! Agyon ne csapj!
- Hogy fulladnátok meg! Kellan, Jackson! Kaptok ti még ezért! Hogy lehettek ilyen hülyék?
- Pedig megérdemeltétek volna – szólalt meg végül Ashley is.
- Jól van csajok, nem kell ennyire kiakadni! – mondta Kellan.
- Akkor sem vagytok normálisak. Az jobb lett volna, ha fejbe vágunk titeket, ugye?
- Nem, és igazad van. Bocs! De azért, látnotok kellett volna magatokat – nevetett Jackson.
Egy kicsit még itt maradtak velünk, aztán elküldtük őket. És mi is elmentünk aludni.
Másnap mire hazaértem a suliból anyuék már itthon voltak. Elmesélték, milyen gyönyörű volt Floridában. Én meg azt, hogy mi történt azóta, hogy ők elmentek. Kérdezték, hol van Robert, mondtam nekik, hogy majd csak pénteken találkozunk, mert forgat.
A suliba szinte már mindenkinek elege volt belőlem.
Az, hogy nem láttam Robot, a lehető legrosszabbat hozta ki belőlem. Elviselhetetlenül viselkedtem, és hisztis voltam. De amint pénteken megöleltem őt, minden a régi lett. Persze hívhattam fel mindenkit, akit megbántottam, hogy bocsánatot kérjek… de nem számít.
A jó hír viszont az, hogy most már nem kell dolgoznia, így rengeteg időt tölthetünk együtt.