5. Fejezet

Vagy mégsem hál’ isten. Kate azonnal a nyakamba ugrott… egész nap a kérdéseivel zaklatott:
- Mi van veled? – tett fel egy újabbat.
- Semmi. Miért?
- Nem is figyelsz rám. Totál máshol jár az eszed… - Daniel mosolygott rajta.
- Bocsi. Mit mondtál az előbb?
- Nem lényeg. Mesélj mi történt, ami ennyire eltereli a figyelmed?
- Nincs semmi.
- Aha… pasi van a dologban, mi?
- Hát – éreztem, hogy pirulok.
- Na és ki? Összejöttetek? Mikor? Mesélj már!
- Tegnap délután – feleltem egyszerűen.
- Kivel? Ne úgy kelljen kihúzni belőled mindent!
- Robertel.
- De jó. Tia, annyira örülök!
- Hidd el, nem jobban, mint én!
- Részletesen meséld el!
- Inkább gyertek, mert elkésünk – szólt közbe Daniel.
- Még van tíz percünk – mondta Kate.
- Tényleg, elnéztem az órát…
- Na?
- Jól van. Ebéd után elaludtam… rosszat álmodtam, állítólag hangosan sikítottam is és akkor Rob felkeltett.
- Mit álmodtál?
- Azt, hogy egy utcán sétálunk kettesben. Aztán egy pasas előkerült a semmiből és le akart lőni, mikor elsült a fegyver Rob elém ugrott és őt találta el a golyó. Aztán összeesett előttem és én elkezdtem sikítani.
- Ez nagyon durva… és utána mi volt?
- Addig könyörgött, míg el nem meséltem neki…
- És? Jaj Tia, mondjad már!
- Nem szólt semmit csak gondolkodott… végül azt mondta, hogy az álmom eleje nagyon érdekli. Szerettem volna erről is beszélni vele, de ő nem hagyta, hogy bármit is mondjak, megcsókolt. Röviden ennyi.
- Ez hihetetlen. Tia, te olyan szerencsés vagy!
A nap folyamán Kate folyamatosan faggatott… már kezdett kiakasztani. Daniel pedig egyáltalán nem szólt hozzám egész nap. Alig vártam, hogy este legyen, és végre láthassam Robertet.
- Szia kicsim! – üdvözölt egy csók kíséretében.
- Szia! Jó, hogy végre itt vagy, hiányoztál – öleltem meg.
- Mi a terved holnap délutánra? – érdeklődött.
- Semmi különös, miért?
- Mikor végzel a suliban? – faggatott tovább.
- Kettőkor. Miért? – folyattam a kérdezz feleleket.
- Érted megyek.
- Szuper. Mit fogunk csinálni?
- Gondoltam elviszlek a forgatásra… de csak, ha van kedved!
- Viccelsz… persze, hogy van! Apu mindig csak ígéri, de sosem teljesíti!
- Akkor épp itt az ideje, hogy megnézd. :)
Másnap reggel totál be voltam zsongva a délután miatt. Anyuék persze nem értették, mi van velem, rá is kérdeztek... Én persze bőszen tagadtam, mondván csak jó kedvem van. Egyáltalán nem állt szándékomban elmondani nekik hová készülök. Nem akartam, hogy apu, vagy anyu valami "véletlen" folytán lebeszélje róla Robertet, szóval biztos, ami biztos alapon inkább hallgattam...
Hihetetlen lassan teltek az órák, mintha lassított felvétellel peregne az idő. Daniel a tegnapi nap óta elég feltűnően kerül, és ez kezd zavarni. Nem előtte kellett volna élménybeszámolót tartanom, de Kate-t nem lehetett lerázni… jellemző, ezt is én szúrtam el. Úgy határoztam, hogy ma nem, de holnap mindenképpen beszélni fogok vele.
Végre kicsöngettek az utolsó órámról is! Szinte rohantam ki a suliból, és abban reménykedtem, hogy nem kapcsol le senki útközbe. Nagyon izgatott voltam, amint kiléptem az ajtón egyből kiszúrtam a fekete Volvót, Rob bent ült és engem várt…
- Szia! – szálltam be és megcsókoltam.
- Szia kicsim! – mosolygott és már indított is.
Nagyon kíváncsi voltam a forgatásra. Arra, hogy hogyan zajlik ez az egész és természetesen arra is, hogy játszanak a srácok.
- Itt is vagyunk – mondta Rob. Kiszállt a kocsiból, aztán ajtót nyitott nekem.
- Köszönöm. Micsoda úri ember. – jegyeztem meg.
- Gyere, menjünk – megfogta a kezem és elindultunk az épület felé.
Nem vagyok az az izgulós típus, de most mégis csak izgatott voltam. Na nem a forgatás, hanem a többiek miatt. Így együtt még nem mutatkoztunk előttük. Apun, Kellanon és Jacksonon kívül szerintem senki sem tudta a stábból, hogy Robertnek van barátnője.
Amint beértünk kaptam egy rövid idegenvezetést. Megmutatta, hogy hol van a konferencia terem, ahol az értekezleteiket szokták tartani. Aztán megmutatta az öltözőjét, gyorsan átöltözött és már indultunk is a sminkesekhez. Amikor elmentünk az öltözők előtt, szembe jött velünk Kellan és Jackson. Először csodálkoztak, hogy itt vagyok, de látszott rajtuk, hogy örülnek nekem.
Már nem volt sok idő a felvételig. Tehát, mint említettem a következő állomásunk a sminkes volt. Úgy egy tizenöt fős személyzet próbált meg vámpírokat varázsolni a színészekből. Mikor odaértünk, akkor végezték az utolsó simításokat Kristenen és „vámpírosították” Nikkit, Ashleyt, és Aput. Mihelyst beértünk és köszöntünk, minden szempár ránk szegeződött. Majdnem mindenki mosolygott, gondolom nem kell megemlítenem, hogy ki nem. Talán sokkolta a látvány, hogy „szertett Edwardjaval” kéz a kézben jelentünk meg.
Robertet, Kellant, és Jacksont vették a lányok után kezelésbe.
Aztán odajött apa, ő szintén csodálkozott, hogy itt vagyok, de legalább megértette a reggeli viselkedésemet. Alig bírtam ki nevetés nélkül. Ha anya látná így: szőke hajjal, olyan sápadtan, mint a fal… tuti, hogy fulladozna a nevetéstől. A rendező beszélni akart vele, így egyedül maradtam egy kicsit, addig, amíg Kristen oda nem jött…
- Szia – próbált meg kedvesen köszönni.
- Hello – mondtam ridegen.
- Hogy vagy?
- Remekül, köszönöm. Te?
- Megvagyok.
- Az a lényeg.
- Szóval most te meg Robert…? – szinte biztos voltam benne, hogy emiatt jött.
- Igen, együtt vagyunk.
- Gratulálok! – mondta és megpróbált egy mosolyt erőltetni az arcára.
- Köszönjük – lépett oda Robert. Kristen pár percen belül el is tűnt onnan, szerencsémre… - Na, hogy tetszem?
- Nagyon jól nézel ki. Rajtad nem tudnék nevetni úgy, mint Apun.... Jól áll a vámpír külső, de nekem az eredeti szemszíned jobban tetszik.
- Köszi – mosolygott. – Gyere, menjünk.
Megérkeztünk egy stúdióba, ami a Cullen háznak volt berendezve, nagyon szépen megcsinálták, meg kell hagyni.
- Itt vesszük fel azt, amikor Edward bemutatja a családjának Bellát. A másik jelenet majd egy másikban…– magyarázta Robert.
- Akkor ennél a jelenetnél, mindenki játszik, akit jobban ismerek – jegyeztem meg.
- Igen.
- Szuper! Alig várom!
Már csak Jacksonra és Kellanra várt mindenki, jellemző… az utolsó pillanatban estek be a srácok.
- Aztán csak ügyesen – bíztattam Robot.
- Azon leszek, ígérem – búcsúzott egy csók kíséretében.
Az első jelenetet sokszor kellett újra venni, mert elröhögték vagy rosszul mondták, netalántán valaki későn kapcsolt, hogy ő jönne, esetleg a rendezőnek nem tetszett valami. Fura volt aput, a srácokat, és Robertet színészkedni látni. Aztán végre nagy nehezen sikerült felvenni a jelenetet jól.
- Jók voltatok – mondtam, mikor odajöttek hozzám.
- Hát szerintem ez nem is volt kérdéses, vér profik vagyunk – jelentette ki Kellan.
- Aha, azok. Ha te mondod – elkezdtem kuncogni rajta, mire kicsit mérgesen nézett rám, de végül ő is nevetett.
- Gyere, átmegyünk a másik stúdióba. – mondta az én „drága Edwardom” :P
- Melyik jelenet lesz most? – érdeklődtem.
Kicsit hezitált, hogy mondja-e, de aztán kibökte:
- Bella és Edward… Bella szobájában az első csók.
- De hát a könyvbe nem is így volt – bukott ki belőlem.
- Az lehet, de ez a film – nevetett.
- Ez igaz! – ami azt illeti nagyon kíváncsi lettem, hogy milyen lesz.
A stábon és rajtam kívül senki más nem nézte a jelenetet, állítólag így könnyebb nekik… ennek ellenére még így is többször kellett eljátszaniuk. Robert egyetlen egyszer rontotta el, a többit Kristen. Mérget mernék rá venni, hogy szívózni akart velem. Könyörgöm, mégis mit várt, hogy fogom magam és elrohanok?! Egész jól szórakoztam rajta, ahogy próbált borsot törni az orrom alá… a jelenetben nagyon kevés szöveg volt és ez egyáltalán nem jelenthetett nehézséget. Mégis csak úgy tizedszerre sikerült nekik. A végére már nagyon untam a dolgot. Miután sikerrel jártak, Rob odajött hozzám.
- Jól játszol – jegyeztem meg mosolyogva.
- Köszi.
- Mi az? Valami rosszat mondtam? – kérdeztem, mert ő csak engem nézett.
- Nem mondtál semmi rosszat, az elismerés mindig jól esik. De ugye tudod, hogy ez csak egy szerep, egy jelenet volt… ez a csók nem jelentett semmit számomra.
- Tudom! De ezt most miért mondod?
- Hát nem zavart? Nem vagy féltékeny?
- Természetesen nem esik jól, hogy mással láttalak csókolózni… de ez nem azt jelenti, hogy féltékeny vagyok. Tudom nagyon jól, hogy ez is a munkád része. Amúgy az elején még jól szórakoztam rajta, de aztán kezdtem megunni. Különben is láttam, hogy csókoltad meg, és az alapján bizton állíthatom, hogy nem élvezted annyira – mosolyogtam. –Vagy tévedek?
- Azt hittem, hogy kicsit ki leszel akadva majd, de kifejezetten örülök annak, hogy így látod ezt az egészet. Nem, nem tévedsz – mosolygott majd megcsókolt. – Na gyere, menjünk.
Kristen fül és szemtanúja volt a beszélgetésünknek. Teljesen biztos vagyok benne, hogy majd megpukkadt dühében és talán féltékenységében. Nekem ez kifejezetten tetszett… persze most gonosznak tűnök, de ő próbált meg szívatni engem, csak hát nem igazán sikerült neki. Rob elment, hogy újra embert varázsoljon magából, engem pedig a srácok felügyeletére bízott.
- Na Tia, jók voltunk? – kérdezte Jackson.
- Aha, nagyon. Főleg, amikor elnevettétek…
- Van az úgy, hogy már tényleg nem bírjuk visszatartani.
- Hát akkor ma elég sokszor volt úgy – jegyeztem meg.
- Biztos miattad – fogta rám Kellan.
- Persze, szerintem is. Biztos én is rátok fognám.
- Tia! – szólt apa.
- Hát te meg ki vagy? – kérdeztem az előttem álló „idegentől”, aki immár megszokott hajszínével és kevésbé sápadt arccal állt előttem.
A többiek hangosan felnevettek.
- Nagyon vicces… - mondta Apu, teljes komolysággal.
- Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki – mondtam még mindig nevetve. Próbáltam én is komolynak tűnni. – Mit akartál kérdezni?
- Hazavigyelek?
- Nem kell, köszi… elméletileg van, aki épségben haza szállít.
- Gyakorlatilag is – jött be Rob és átkarolt hátulról. – Kész is vagyok. Mehetünk?
- Persze. Apa, majd megyek. Sziasztok!
Rob elvitt egy étterembe vacsorázni. El kellett mesélnem, hogy miről maradt le. Megállapította, hogy megfelelő emberekre bízott, arra a kevés időre. Én csak mosolyogtam rajta… jól esett a gondoskodása. Vacsi után sétáltunk még egy kicsit a parkban. Annyira végtelenül boldognak éreztem magam vele, mint még soha senkivel ezelőtt.
Másnap reggel a suliban mindent a legapróbb részletekig elmeséltem Kate-nek. Danielt eddig nem is láttam, úgyhogy itt az ideje, hogy megkeressem.
- Figyi, most megyek, megkeresem Dant és beszélek vele.
- Miért? – kérdezte egyből, drága barátnőm.
- Azért, mert az óta nem láttam, amióta tudja, hogy együtt vagyok Robertel.
- Talán azért, mert érez irántad valamit – vetette fel.
- Tudom, de ezt már megbeszéltük…
- Igen? Nem is mesélted. Mikor?
- Amikor beteg voltam jött meglátogatni és a srácok ott voltak. Aztán mikor elmentek akkor kérdezte, hogy együtt vagyunk-e, mert Rob máshogy viselkedik velem, mint a többiek. Azt mondta, hogy ha róla beszélek vagy vele vagyok mindig mosolygok, és csillog a szemem. Aztán azt, hogy irigyli… én pedig mondtam neki, hogy csak, mint barátot szeretem. Akkor ő ezt elfogadta… na dióhéjban ennyi, majd később még beszélhetünk róla, de most megyek.
- Rendben – mondta Kate.
Daniel épp ment ki a menzáról, mikor utolértem.
- Szia!
- Szia – köszönt és rám se nézett.
- Gyere, menjünk ki egy kicsit…beszélgessünk.
- Ha ezt akarod.
- Nem, én ezt szeretném – mondtam kihangsúlyozva az utolsó szót.
- Jó, menjünk.
Leültünk egy padra, és szembe fordultam vele.
- Miért csinálod ezt velem?
- Mit?
- Azt, hogy kerülsz.
- Nem is kerüllek.
- Figyelj, tudom, hogy hülye voltam. Nem előtted kellett volna elmesélnem a sztorit, de Katet nem lehetett lerázni. Sajnálom, hülyén sült el az egész. Én nem akartalak téged megbántani… viszont ez most nagyon szarul esik, hogy elkezdtél kerülni és magasról teszel a fejemre. Azt hittem, hogy barátok vagyunk.
- Tényleg rosszul esett, de neked nem volt választási lehetőséged Kate-vel szemben. Én felállhattam volna, és ott hagyhattalak volna titeket. De kíváncsi voltam a történetre. Ez meg, hogy kerülni kezdtelek… hülye döntés volt! Persze hogy barátok vagyunk.
- Akkor most már remélem nem áll szándékodban távol tartózkodni tőlem.
- Eszem ágában sincs! Mindig számíthatsz rám…mint barátra – mosolygott.
- Remek, köszönöm.
- Menjünk be, mert kezd hűvös lenni és még a végén el is késünk.
- Jól van! Örülök, hogy ezt megbeszéltük.
- Én is!
Végre egy gonddal kevesebb. Nyugodtabb vagyok így, hogy már mindent tisztáztunk. Most már csak azt vártam, hogy vége legyen a sulinak és láthassam Robertet…