3. Fejezet

- Be kell, hogy valljam ennyire jóban nem sok mindenkivel vagyok. Úgy értem, kevés ember előtt tudok így megnyílni, mint előtted. De ez jó, mert az igazi énemet ismered. Azt, aki eddig is voltam, és szeretne is maradni. Számomra több vagy, mint egy barát vagy egy testvér… - mondta mosolyogva.

- Jó tudni. Örülök neki!

- Na gyere, menjünk. Kezd borulni, még a végén megázunk.

- Menjünk.

Rob hazakísért.

- Sziasztok! – anyuék kint voltak a kertben.

- Áh szia Tia! Hello Robert! – köszönt apu, és kezet fogtak.

- Hello Peter! Jó napot Lauren!

- Szia Rob!

- Nincs kedved bejönni egy kicsit? – kérdeztem tőle.

- Végül is… miért ne!

A nappaliban beszélgettünk. Rengeteg minden szóba került, olyan dolgok, amikről eddig még nem is tudtam. Nagyon jól éreztem magam vele. Rég nevettem ennyit, mint ma délután, és ezt ő is megjegyezte:

- Azt hiszem, egy új Tia született ezen a hétvégén. Nem láttalak még ennyit nevetni, amióta ismerlek.

- Akkor lehet, hogy be kéne mutatkoznom? – kérdeztem még mindig mosolyogva.

- Talán nem lesz rá szükség, de ha igen, ígérem szólok.

- Rendben. – s újra felnevettünk.

- Viszont most már mennem kéne. – állt fel.

- Oké, de hívj ha ráérsz!

- Jól van.

- Ígéred?- akadékoskodtam tovább.

- Persze!!

- Hát akkor jó éjszakát!

- Jó éjt, szép álmokat! – adott két puszit és megölelt.

A mai napom remek volt! Nagyszerűen éreztem magam. Már épp indultam volna a szobámba, mikor apa utánam szólt.

- Tia! Várj egy percet. Gyere beszélgessünk. – na ez rosszul kezdődik - Mit csináltatok ma Robertel?

- Sétáltunk a parkban, és beszélgettünk…

- Nagyon jól kijöttök. – jegyezte meg.

- Igen. Vele mindent meg tudok beszélni… sok mindenben segített. De miért?

- Csak kérdeztem. Elég sokat vagytok együtt.

- És ez baj? Azt ne mondd, hogy zavar – mondtam,de már kezdtem kiakadni.

- Nem, dehogy is. Csak megjegyeztem.

- Ennyi? Vagy szeretnél még valamit? – váltottam nyugodtabb hangnemre.

- Nem, csak ennyit. Jó éjszakát!

- Jó éjt apa!

Na ez meg mire volt jó neki, nem tudom. De hát ő tudja…

Nagyon kimerült voltam, hamar elnyomott az álom. Kicsit el is aludtam…

- Jó reggelt – rohantam le a lépcsőn.

- Jó reggelt szívem! Gyere kész a reggelid. – mondta anya.

- Nem vagyok éhes, különben is rohannom kell. Nem akarok elkésni.

- Elvigyelek? Úgy is arrafelé lesz dolgom. – szólt közbe apa.

- Aha, légy szíves . – szerencsére elég gyorsan vezetett, így hamar odaértünk a sulihoz.

- Szia, és köszi!

- Nagyon szívesen. Este találkozunk.

Időben beértem a suliba, így már nem rohantam az osztályba. Tudtam mi vár rám…

- Szia Tia! Na mesélj! Mi volt a hétvégén? – támadt le Kate, amint beléptem az ajtón.

- Szia! Hát igazából semmi különös. - húztam az idegeit.

- Könyörgöm, részleteket! – türelmetlenkedett.

- Jól van. Mikor odaértem láttam, hogy egy csajjal volt.

- A szemét! – fakadt ki.

- Kate légy szíves, ha azt akarod, hogy mindent elmeséljek, ne fojtsd belém a szót!

- Jó, bocsi. Befogom!

- Szóval, mikor megláttam a lánnyal, az elég rosszul esett. Meg is jegyeztem, hogy én jobban meglepődtem. Aztán nem foglalkoztam a dologgal, mert a barátaimnak kellett mesélnem, utána meg táncoltunk, buliztunk. Már a vége felé járt a buli, mikor Jess megkérdezte, hogy hol fogok aludni. Mondtam, hogy egy hotelben, erre Tom rávágta, hogy ott alszom náluk. Amikor mindenki elment, rákérdezett arra, hogy miért mondtam, hogy meglepődtem. Elmondtam neki, hogy örülök annak, hogy ő boldog, de én még nem tudtam elfelejteni. Nagyon sokáig dumáltunk, és már egyre biztosabb voltam benne, hogy sikerülni fog csak barátként gondolnom rá. Aztán mikor hazajöttem találkoztunk Robal és beszélgettünk. Most meg itt vagyok és neked mesélek. Azt hiszem ennyi.

- Tök jó. Akkor megérte elmenni.

- Hát meg

- És mi volt Robertel?

- Semmi. Mi lett volna?

- Jaj Tia, ne légy már ilyen…

- Kate, mi csak barátok vagyunk!

- Aha, most még…

- Jó, ezt hagyd abba!

- Oké, oké! Nem szóltam semmit.Hamar telt a nap. Matek után kémia, aztán meg tesi, amin röpiztünk. Utána ebédelni mentünk a menzára.

- Srácok, elmegyünk ma moziba? – kérdezte Daniel.

Mindenki egyből beleegyezett.

- Tia jössz? – kérdezte tőlem is.

- Még nem tudom, majd meglátom.

- Jó buli lesz. Gyere már!

- Mondom, még nem tudom. Lehet, hogy nem érek rá.

- Majd szólj, ha már tudod. - hagyta rám.

- Kinek a hívását várod annyira? – kérdezte Kate. – Csak, mert már vagy ötödször nézted meg a telefonod az elmúlt két percben.

- Apa azt mondta, rám csörög, ha megy ma délután forgatásra. Arra gondoltam elmegyek vele és megnézem. De nem hív, úgyhogy valószínűleg otthon van.

- Ah, értem.

- Tia! – kiabált utánam Daniel.

- Igen? – kérdeztem kissé ingerülten. Nem igaz, hogy nem érti, hogy nem tudom.

- Mi a bajod velem?

- Semmi. Figyi ígérem szólok, ha már tudom, hogy megyek-e.

- Oké.

- Bocsi, ha bunkó voltam. Nem állt szándékomban. –csörgött a telefonom – Egy perc.

- Szia! Mondjad.

- Szia Tia! Nem megyek ma forgatásra. Sajnálom, majd legközelebb, rendben?

- Jó, persze. Semmi baj. Ma később megyek haza, puszi szia.

- Oké, szia.

- Ezek szerint megyek moziba. – mondtam Daniel felé fordulva.

- Szuper!

Hát a film nem volt valami nagy szám. Egyszer nézhető kategóriába sorolnám… De legalább a társaság jó volt. Tök jól elszórakoztunk. Film után a csajokkal bementünk pár butikba, a srácok meg a játékteremben voltak. Miután végigjártunk minden boltot átmentünk a fiúkhoz. Ők biliárdoztak… meg kell, hogy mondjam, nem voltak valami profik, na nem mintha én az lennék, de jól érezték magukat.

Miután megunták átsétáltunk a parkba. Rengeteget hülyültünk, időközben eleredt az eső, de mi nem zavartattuk magunkat. Nem érdekelt senkit, hogy bőrig ázik, a hangulat nagyon jó volt, nem akaródzott hazamenni. Otthon persze megkaptam a magamét…

- Hát te meg? – kérdezte anya.

- Amint látod, kint esik…

- És nem volt esernyőd?

- Nem. Ha lett volna nem lennék vizes…

- Miért nem hívtál? Elmentem volna érted. – mondta apa.

- Úristen! Ez csak víz! Nem vagyok cukorból, ennyit csak kibírok.

- Ez igaz – nevettek mind a ketten.

- Jól éreztétek magatokat?

- Igen, nagyon!

- Nem vagy éhes?

- Nem anyu, köszi. Majd inkább később. – elindultam a szobámba, hogy száraz ruhát vegyek, és nekiálljak tanulni.

Ami azt illeti, nem erőltettem meg magam. Akármennyire is próbáltam koncentrálni, végig máson kattogott az agyam. Egyrészt azon, hogy hogyan tudnám nem túl durván leszerelni Danielt. Jó fej, de elég hamar ki tud akasztani, és olyankor előfordul, hogy eléggé bunkó vagyok vele. Utána meg persze én érzem szarul magam.

Másrészt azon gondolkodtam, mire fel mondta azt Kate, hogy most még csak barátok vagyunk. Bár ha jobban belegondolok… de nem, az nem lehet! Miért akarna tőlem Rob valamit is?

- Anya, csinálsz valami vacsit? – kérdeztem miközben lejöttem a lépcsőn.

- Persze!

- Szia! Hát te? – kérdeztem Taylort, aki a nappaliba a kanapén ült.

- Szia Tia! – jé tudja a nevem :) - Petert várom.

- Mert hova ment?

- Nem tudom!

- Igaz is. Miért tőled kérdezem… Anya, apu hol van?

- Elküldtem bevásárolni. Miután elment rá öt percre jött Taylor. Már vagy tíz perce itt szobrozik szegény – Na azért annyira nem kell sajnálni! :P

- Hát ahogy én aput ismerem, még kétszer ennyi ideig várhat rá…

- Talán most igyekszik. – mondta anya.

- Sose tudhatod…

- Amúgy hogy vagy? – próbált jópofizni Taylor.

- Köszi remekül – voltam, amíg nem láttalak itt, gondoltam magamban… :) Te?

- Megvagyok. Suli megy?

- Persze.

- Az jó.

- Aha. – kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magamat.

- Tia gyere enni. – szólt megmentőm a konyhából.

- Megyek. Nem vagy éhes? – kérdeztem, próbáltam annyira kedves lenni, amennyire az tőlem telt… ő igazán nem tehet arról, hogy nem bírom annyira Jacobot.

- Nem köszi. Jó étvágyat!

- Kösz!

Tudnám minek jött… jó annyira nem érdekel, hogy megkérdezzem. Majd apa elmondja, ha úgy gondolja. Nem akartam túl bunkó lenni, úgyhogy felmentem egy könyvért, aztán visszamentem a nappaliba. Nem állt szándékomban beszélgetni vele, csak hogy ne egyedül üljön ott… Mikor ideköltöztünk újra elkezdtem olvasni a Twilight sagat.

- Mit olvasol? –kérdezte

- Eclipse.

- Most először?

- Dehogyis! Már másodszor.

- És tetszik?

- Aha. Bár van akiért nem vagyok oda, de már az Újholdban sem kedveltem… nem nőtt a szívemhez.

- Ki? – ez felkeltette az érdeklődését.

- Inkább hagyjuk!

- Na, mondd el!

- Olvastad már?

- Az elsőt igen, és nemsokára végzek a másodikkal.

- És milyennek találod?

- Hát, elmegy – beszarok… azt mondja elmegy… - Ki az akiért nem vagy oda? – kötötte az ebet a karóhoz.

- Na jó, ha annyira tudni akarod, Jacob…. nem túl szimpi.

- Értem…

- De ez nem azt jelenti, hogy téged nem bírlak emiatt vagy valami… Nekem a karakter nem tetszik.

- Rendben ne magyarázkodj. – mondta mosolyogva.

Még vagy fél óráig kénytelen voltam lent lenni. Annyira nem utálom már, mondjuk eddig se utáltam… Szóval úgyis mondhatnám, hogy kezdem megkedvelni… Igazán kedves fiú…

Másnap suli volt, szokás szerint. Jól elökörködtünk, de ennyi. Semmi érdekes nem történt. Viszont estére kezdett elmenni a hangom, fogalmam sincs miért…

Anyuék elmentek vacsorázni valahová, úgyhogy egyedül voltam. Úgy döntöttem, hogy DVD-t fogok nézni, csak nem tudtam, hogy mit. Így aztán mégis a TV-t választottam. Kapcsolgattam a csatornák között, végül a Dr. House mellett döntöttem.

Egyszer csak csörgött a telefon.

- Halo – próbáltam beszélni, de eléggé rekedt volt a hangom.

- Kellan vagyok. Tia te vagy?

- Aha, csak nincs túl sok hangom... Mit szeretnél?

- Peter otthon van?

- Nincs. Vacsorázni mentek anyuval.

- Oh, értem. Akkor mondd meg neki, hogy kerestem. Feltétlen hívjon vissza, fontos!!!

- Oké.

- Köszi.

- Nincs mit, szia.

- Szia.

Leírtam apunak egy lapra, hogy hívja fel Kellant és elmentem lefeküdni, mert kezdtem nagyon rosszul érezni magam.