2. Fejezet

Vancouver tényleg gyönyörű. A ház, ahol lakni fogunk egyszerűen csodálatos. Egy csendes, nyugodt környéken egy kis utcában van. A házhoz tartozik egy kisebb kert, ami be van füvesítve. Biztos remekül fogom majd érezni magam itt… idővel. Az egész hétvége azzal telt, hogy berendezkedtünk. Rengeteg dolgot kellett kipakolni a dobozokból. Hétfőn elmentünk az új suliba beiratkozni. Mindenki nagyon kedves volt. Azt hiszem, elég hamar be fogok illeszkedni. Minden az újdonság varászával hatott rám, egyszerűen lenyűgöző volt a város. Az idő nagyon gyorsan telt, a napok csak úgy röpültek. Már lassan két hónapja, hogy itt lakunk. Többször is rendeztek anyuék grill partykat apu munkatársaival. A forgatások ugyan nem rég kezdődtek el, de apu nagyon hamar összebarátkozott mindenkivel. Azt már tudom, hogy Edward szerepét Robert Pattinson, Belláét Kristen Stewart, Jacobét Taylor Lautner, Emettét Kellan Lutz, Jasperét Jackson Rathbone, Rosaliét Nikki Reed, Alicét Ashley Green, Carlisle-ét pedig apu játssza. Szinte mindenkivel jól kijövök, csak Taylort nem bírom a szerepe miatt, Kristen pedig elég lekezelő velem, pedig alig idősebb nálam. A srácok közül Jacksonnal, Kellannal és Roberttel nagyon jól kijövök. Ők olyanok, mintha a bátyáim lennének, de Rob annál jóval több. Vele mindent meg lehet beszélni, és ez sokat segít. Tud Tomról, arról, hogy mennyire hiányoznak a barátaim és, hogy mennyire nehéz néha ez az egész. Hiába szép és jó itt minden, rengeteget gondolok rájuk. Van is egy ötletem, hogy mit fogok csinálni. Remélem anyuék beleegyeznek. Majd vacsi közben felhozom a dolgot...
-Szeretnék kérdezni tőletek valamit. – kezdtem bele.
-Igen? – kérdezte apa.
-Szóval nemsokára lesz Tom szülinapja és arra gondoltam, meglepném azzal, hogy elmegyek hozzájuk.
-Mikor? – kérdezte anya.
-Most hétvégén.
-Nem hiszem, hogy ez annyira jó ötlet, de te tudod… Ha szeretnél, menj! – mondta apa.
-Anya? – néztem rá kérdőn.
-Ha szeretnél menni, akkor mi nem tartunk vissza, bár egyetértek apáddal, nem biztos, hogy ez annyira jó ötlet.
-Köszönöm!
Hamar teltek a hétköznapok. Péntek este bepakoltam egy kisebb táskába, már alig vártam, hogy Los Angeles-be legyek.
A terv az volt, hogy olyan géppel utazok, amivel délután érek oda. 99% hogy lesz Tomnál buli, arra elmegyek aztán másnap meg jövök is vissza Vancouverbe.
Mihelyst megérkeztem Los Angeles-be azonnal Tomék háza felé vetem az irányt. Amint a taxi odaért az utcájukba hallani lehetett a zenét. Jól sejtettem, hogy buli van. Pár perc alatt ott voltam náluk.
A bulit a kertben rendezték, szinte az egész osztály ott volt.
- Meglepi! – mondtam boldogan. Ám hamar eltűnt a mosoly az arcomról, mikor megláttam Tomot egy másik csajjal enyelegni. Tom felkapta a fejét a hangom hallatán és egyből elindult felém.
- Szia Tia! Hát te? Annyira jó, hogy újra látlak! – azzal megölelt
- Szia! Én csak szerettelek volna meglepni téged a szülinapodon azzal, hogy eljövök. De be kell, hogy valljam, én jobban meglepődtem – feleltem a kérdésére még mindig döbbenten.
-Örülök, hogy itt vagy. Gyere, a többiek hátul vannak.
-Ez a tied. Boldog szülinapot! – adtam oda az ajándékát és próbáltam mosolyogni.
-Köszönöm, aranyos vagy. Gyerekek, na kit hoztam?
-Tia! – kiabálták a többiek. Mindenki nagyon örült és én is boldog voltam, hogy végre láthatom őket. Sorra tették fel a kérdéseiket, amikre nem győztem válaszolni. Mindent el kellett mesélnem részletesen. Aztán kifogytak a kérdéseikből, így elkezdtünk karaokezni meg táncolni. A hangulat egyszerűen szuper volt, bár az idő elteltével egyre kevesebben maradtunk.
-Csajszi hol fogsz ma aludni? – kérdezte Jess.
-Nem tudom. Valószínűleg egy hotelben…
-Ne viccelj! Nálunk alszol és kész! – jelentette ki Tom ellentmondást nem tűrő hangon.
-De nem szeretnék zavarni – láttam, hogy a barátnője kezd ideges lenni.
-Nem zavarsz! Jó, hogy itt vagy.
-Biztos?
-Persze – vágta rá.
-Hát úgy látom, ez nem mindenkinek tetszik – a csaj felállt és elviharzott. – Szerintem jobb lesz, ha utána mész és beszélsz vele – tettem hozzá.
-Igaz. Mindjárt jövök. – s elindult barátnője után
Olyan tizenegy vagy fél tizenkettő körül már mindenki elment. Tom felkísért a vendégszobába.
Láttam rajta, hogy valamit nagyon akar kérdezni, de nem biztos benne.
-Mit szeretnél kérdezni? Látni lehet rajtad, hogy valamin rágódsz
-Azon gondolkodom, amit délután említettél… hogy értetted?
-Sok mindenről beszélgettünk. Mire gondolsz pontosan?
-Arra, amikor azt mondtad, hogy te jobban meglepődtél.
-Ja az…
-Igen az! Szóval?
-Szóval mi? – nem voltam biztos benne hogy jó-e neki az, ha tudja…
- Hogy értetted? - faggatott tovább.
-Áh mindegy, inkább hagyjuk...
-Légy szíves mondd el!
-Jól van. Igazából nem tudom, hogy mit gondoltam… Azt se tudom, hogy mire számítottam, talán semmire és épp ez a baj…
-Tudod, ezt nem igazán értem.
-Arra gondolok, hogy iszonyatosan hiányoztál. Imádom Vancouvert, de nehezen bírtam nélküled. Azt hittem, hogy ott majd könnyen el tudlak felejteni, de nem… Egy héttel ezelőtt eszembe jutott, hogy neked nemsokára szülinapod lesz, és úgy éreztem, mindenképpen el kell jönnöm. Nem is kellett anyuékat sokáig győzködnöm, viszont apu azt mondta: "nem biztos, hogy ez olyan jó ötlet". Akkor nem is foglalkoztam ezzel. De most be kell látnom igaza volt. Mikor megjöttem, megláttalak azzal a lánnyal, be kell, hogy valljam nem volt valami jó érzés. Persze én mondtam, hogy legyél boldog, és gondolj rám csak barátként. Neked ez sikerült, örülök neki, de tényleg. Viszont úgy látszik nekem ez eddig nem ment. Talán az kellett hozzá, hogy lássalak más lánnyal, boldogan. Úgy érzem most már menni fog. Érted mire gondolok?
-Azt hiszem igen. Nem akartalak megbántani. Sajnálom!
-Ne kérj bocsánatot, te nem csináltál semmi rosszat. Talán én döntöttem túl elhamarkodottan.
-De én nagyon örülök annak, hogy itt vagy!
-Annak én is. Annyira hiányzott mindenki!
-Mikor mész haza?
-Délbe indul a gépem
-Ilyen hamar?
-Igen. Tudod ott is kell ám suliba járni. – mosolyogtam rá
-És milyen?
-Nagyon jó. Imádok mindent!
Mi tagadás, sokáig beszélgettünk. De nem érdekelt, úgy voltam vele, hogy majd alszok a gépen. Viszont most már kész vagyok lezárni ezt az egészet. Tom kedves volt, kikísért a reptérre. Az útból nem sokra emlékszem, mert tényleg aludtam. Arra ébredtem fel, hogy száll le a gép.
-Sziasztok! Megjöttem! – mentem be a házba
-Szia kicsim! Na milyen volt? – kérdezte anya
-Hát röviden: kiderült, hogy Tomnak van barátnője. Este rengeteget beszélgettünk, és úgy érzem, kész vagyok lezárni a dolgot.
-Örülünk neki. - mondta apa.
-Most megyek, mert van egy kevés tanulni valóm.
Tényleg kevés volt. Szerencsére a régi sulimba előrébb tartottunk és nem kell pótolnom, hanem csak átismételni az anyagot. Két órával később már szabályszerűen unatkoztam…
-Apa nem tudod, forgat ma Rob?
-Nem hiszem, vasárnap nem szokott. Miért?
-Csak szeretnék beszélni vele. Majd írok neki és megkérdezem. Azért köszi!
-Nincs mit!
Írtam Robnak egy sms-t, hogyha ráér, és van kedve, találkozhatnánk. Nem sokkal később hívott és megbeszéltük, hogy a parkban találkozunk.
-Szia Tia!
-Szia! Jó látni. – mondtam egy mosoly közepette.
-Mi van veled? Nem láttalak még ennyire boldognak. Mesélj!
-Beszéltem Tommal.
-Igen? És?
-Kiderült, hogy van barátnője. Egyre inkább úgy gondolok rá, mint egy régi jó barátra. Azt hiszem, képes leszek elfelejteni őt. Ez tök jó érzés, rég voltam ennyire felszabadult.
-Örülök neki. Ez nagyszerű!!
-Na és te mit csináltál, amíg nem láttalak?
-Hát legfőképp forgattunk
-És hogy haladtok?
-Egész jól.
-Szia Tia! – kiabált valaki, amint közelebb ért egyből felismertem.
-Hello Kellan!
-Sziasztok! Hát ti??
-Csak sétálunk. Tia azt mesélte milyen volt a hétvégéje.
-Na és milyen volt?
-Nagyszerű! És most már sokkal jobban érzem magam.
-Szuper, ennek örülök!
-És te? Hogyhogy erre jársz?
-Futni jöttünk Jacksonnal, csak valahol lemaradt. – mondta vigyorogva.
-De gonosz vagy, miért nem vártad meg? – kérdeztem nevetve.
-Mert olyan lassú, mint egy csiga.
-Sziasztok! Ki olyan, mint egy csiga? – kérdezte Jackson.
-Szia! Jó látni. – mondtam mosolyogva.
-Na vajon ki? Hát te. – dörgölte az orra alá Kellan
Jackson elindult felé, Kellan pedig elkezdett futni, Jackson meg utána, mint egy őrült.
-Sziasztok! – kiabáltuk utánuk egyszerre Roberttel, majd egymásra néztünk és felnevettünk.
-Annyira jó, hogy ismerlek titeket!
-Én is örülök, hogy ismerem a szüleidet, de annak még jobban, hogy téged is. Mindenkivel jól kijössz nem?
-Hát igen, többé-kevésbé…
-Többé-kevésbé? Ezt meg hogy érted?
-Ami azt illeti Taylort a szerepe miatt nem kedvelem annyira. Bár alig beszélgettünk…
-És még kivel nem?
-Kristen. Én próbálok jóba lenni vele, de egyszerűen olyan lekezelően bánik velem. Csak nem tudom mire fel, pláne, hogy nem sokkal idősebb nálam…
-Nagyon sok mindenkivel viselkedik így. Igazából én sem értem, hogy miért.
-De jó. Legalább ketten vagyunk.
-Igen. És mi a véleményed Jacksonról és Kellanról?
-Nagyon jó fejek, bírom őket. Olyanok mintha a bátyáim lennének.
-Ashley és Nikki? – kérdezgetett tovább.
-Látom teljesen kifaggatsz, de nem baj. Ők nagyon jó barátnők. Tök jól el tudok dumálni velük mindenről.
-És… én?
-Te… hát igen, rád nem tudok testvérként vagy barátként gondolni. Te annál sokkal többet jelentesz a számomra. Jó, hogy mindent meg tudok osztani veled. Nagyon köszönöm, hogy velem voltál akkor, amikor nagyon rossz passzban voltam, sokat jelentett számomra. És neked… mi a véleményed rólam? – kérdeztem, s mosolyogtam angyalian.